Nevesíthető-e a cigány származás; növekszik-e a cigányok által elkövetett bűnesetek száma; van-e jellemző elkövetési módszer; bűnöző-e a cigányok többsége s ha igen, a szegénységük, vagy a többségtől eltérő normáik miatt; áldozatok a cigányok, vagy inkább elkövetők; több cigány értelmiségi kéne, vagy a jelenlegi képviselőik tűnjenek el; rasszizmus, avagy cigánybűnözés van Magyarországon?
Friss felmérések szerint Magyarországon 500.000-800.000 cigány él, jóval a hazai átlag alatti életszínvonalon: osztályrészük a nyomor, a betegség és az alacsony várható élettartam. A születések száma az átlag feletti. A munkaképesek alig 10%-a végez bejelentett munkát, míg a feketegazdaság szakképzettséget nem igénylő területein ennél többen aktívak. Mindennapi létét a többség szociális segélyekből, illegális munkából alapozza meg. A Kádár-rendszer végével megugrott munkanélküliség a cigányságot sújtja elsősorban, a munkába nem járó felnőttek példáját azóta egy újabb generáció is természetesnek ismerte meg. A cigányok többsége nyomorövezetekben él a falvakban és a városokon belül is. Egyes szociológusok a "gettósodás" kifejezést használják, jelezve ezzel a cigányság többségi normáktól való elszakadásának jelentős mértékét és a gettókon belül kialakuló viszonyok különlegességeit.
Egészen a közelmúltig a közéleti szereplők többsége számára "a cigány" kifejezés tabunak számított, és a finomkodó "roma" megjelölést is alig használták. "Kisebbség", így nevezték a cigányokat. Más kérdések foglalkoztatták a politikusokat a hétköznapokban. Elégségesnek gondolták az ország lakosságának majdnem 10%-át kitevő népesség sorsáról szociális segélypolitikával, kisebbségi önkormányzatok felállításával és toleranciát hirdető kezdeményezésekkel gondoskodni. Alacsony hatásfokkal ugyan, de az állami és civil rendszerek működgettek, így a "cigánykérdés" puszta léte is intézményesített tabu volt 2009 elejéig.
A mindennapokra ugyanakkor soha nem volt igaz a cigánykérdés mellőzése: városokban és falvakban mindenki naponta találkozik cigányokkal, érintkezik velük és mint mindenkiről, véleményt alkot róluk. A cigányságra általánosan jellemző viszonyok miatt a legtöbben nem művészek, nem bolti eladók, nem orvosok, nem tanárok és nem rendőrök, hanem szegény emberek, akik gyakran nagy létszámú csoportokban járnak, és sem ruházatukban, sem nyelvükben nem felelnek meg a többségi összképnek, pláne a reklám ideáloknak. Híressé többnyire a média botrányos személyiségei (Győzike, vagy a szebb napokat látott Bangóék), vagy köztörvényes bűnözők válnak. Ők tovább ártanak a cigányokról kialakított, negatív összképnek és táplálják az amúgy is negatív előítéleteket, amin Caramel, Gáspár Laci vagy Oláh Ibolya már képtelen javítani.
Az "amerikaiak" megtámadták Vietnámot, de tőlük származik a Coca-Cola és a sült krumpli; szennyezik a környezetet, de fenntartják Las Vegast és a Playboyt; buták, de közülük való a zseniális Elvis Presley. Tudható, hogy minden embercsoport, nemzet, nép, kisebbség megítélése tapasztalatok és hírek által generált sztereotípiák mentén alakul ki, és nehezen változik. Az általános emberi "előítéletesség", pozitívan és negatívan is diszkriminál. Az előítélet azért létezik, hogy az emberek általa az egyértelmű jegyek alapján könnyedén azonosítsák és barát/semleges/ellenség kategóriába sorolják a másik embert. A gyors heyzetfelismerés és a másik osztályozása természetes tulajdonság, a túlélés egyik zsigeri alapfeltétele. Önmagában tehát az előítéletesség, ebben az értelmezésben, nem elítélendő, hanem természetes viselkedési forma. Pontosan ez történik akkor is, amikor valaki kedveli a másik nemet, a bajor sört, vagy valamelyik focicsapatot. A kérdés az, hogy az előítélet helyes információkon alapul-e, és milyen reakció követi.
Cigányok sajnos vajmi kevés pozitív tapasztalatot adtak/ adhattak a többségnek, hogy megítélésüket pozitívra fordítsák. Kevés cigány zenész, sportoló, művész vagy politikus vált a többség számára ismertté és kedveltté. A hétköznapokban a legtöbben a média által tálalt példákból, vagy személyes tapasztalatok alapján értesültek "a cigányokról", elsősorban is az általuk elkövetett bűncselekményekről (pl. Olaszliszka), vagy furcsa problémákról (pl. zámolyi romák) és ezek határozták meg a többség cigányság-képét. Ez rendkívül súlyos probléma, s ebben az esetben az állami tabu fenntartása, és a toleranciára (elviselésre) való felszólítás egyenesen provokációnak hatott.
Mindez természetesen egy hosszú ideje tartó, öngerjesztő folyamat: a többség tapasztalatának, hallomásainak és hiedelmeinek keverékéből kialakuló elutasítására válaszként mára társadalmon kívülivé vált és akként is definiálja magát sok cigány, és ebből a sarokba szorított helyzetből az áldozat szereptől egészen az agresszióig terjednek kétségbeesett tettei.
Erre a helyzetre a parlamenti politika semmilyen megoldást nem kínált még úgy sem, hogy a szociális kérdések mellett ez munkaügyi, emberi jogi és rendészeti kérdéseket is felvet. A problémát a Jobbik és az általa létrehozott Magyar Gárda vette végül napirendre, és mindkettő jelentős népszerűséget szerzett radikális nyilatkozataival és tetteivel. Módszereivel és katonás fellépésével ugyanakkor a Gárda kivívta a többségi társadalom és a kormányzat ellenszenvét, valamint megfélemlítette a cigányság békés, törvénytisztelő többségét. Tettleg soha nem léptek fel a cigányok (vagy mások) ellen, de szervezett fellépésük inspirációt, bátorítást adhatott a felvonulások után esetleg megnyilvánuló, egyéni akcióknak.
Jelenleg az egész társadalom morális válsággal és napi gondokkal küzd. Ebben a helyzetben a jómódú magyarok is nehezen hisznek a tisztességes előremenetelben, a szabályok értelmében, vagy éppen az oktatást követő elhelyezkedés sikerében. Hatványozottan nehezek a gettórendszerben élő cigányság kilátásai, akik sokkal rosszabb családi körülmények közül indulnak egy jórészt elutasító világ felé.
Ilyen helyzetben közölte újságírókkal Miskolc rendőrkapitánya januárban, hogy az elmúlt időszak személyi sérüléssel járó, 8 közterületi rablását cigányok követték el, s hogy a "magyarok" inkább postát vagy benzinkutat rabolnak. Következtetésnek azt javasolta, hogy történjen valami ezügyben és a lakosság legyen óvatos. A főrendőr nem okozta, hanem felszínre hozta a "cigánykérdést". Nyilatkozatával - állami alkalmazottként - megszegte az állami tabut, kimondta azt a szót hogy "cigány", ráadásul a bűnözéssel kapcsolatban, ami ellen a toleranciát, egyenlőséget hirdető kormányzat számos alkalommal kelt már ki. Nyilatkozata azért érdekes, mert állítását nem általánosságra, hiedelmekre, hanem tényekre alapozta, ám a lakosságot általában véve a cigányokkal szembeni óvatosságra intette. Mintha azt mondta volna egy parti őr, hogy a fürdőzők óvakodjanak a mély víztől, mire sokan azt mondták volna, hogy de kérem, a víz többnyire felüdít, nem pedig gyilkol. A rendőr szerepköre a védelem, a bűnmegelőzés is: kívánatosabb lett volna ha a cigánykerülés tanácsa helyett elfogja a cigány támadókat, de figyelmeztetését valószínűleg elsősorban nem a helyi, hanem az országos szituációnak címezte.
Még javában zajlott a kapitány eltávolítása, majd visszahelyezése körüli vita, illetve a vitáról szóló vita, mikor egy veszprémi bárban egy cigány csoport megkéselt három kézilabdázót, akik közül egy életét vesztette. Az eset újabb bűntényeket is felszínre hozott és most már lehetőség nyílott arra, hogy egy egész ország egy konkrét eset kapcsán láthasson bűnöző cigányokat munkában. Ez nem hozta könnyű helyzetbe a normakövető cigányokat és a jogvédőket sem. A jobb oldal ekkor a kormányt okolta. Orbán Viktor pedig helyesen azt nyilatkozta, hogy "cigánybűnözés nincs, cigány bűnözők vannak". Röviddel később azonban hozzátette: "naponta növekszik a cigányok által elkövetett bűncselekmények száma". Ez utóbbi kijelentésének semmilyen statisztikai alapja nincs (nem léteznek ugyanis erre vonatkozó kutatások), az kizárólag hiedelmekre, médiaélményre épül és bűnös módon a félelmeket és a negatív előítéleteket erősíti.
Alig pár héttel később egy újabb bűntény történt és került széles nyilvánosság elé: egy tatárszentgyörgyi cigány családra éjjel valakik rágyújtották falusi házukat, majd a lángok közül menekülőkre közvetlen közelről vadászfegyverrel lőttek. A kivégzésben apa és 4 éves fia meghalt, két kislány pedig súlyosan megsérült. A kormány ekkor ismét a jobb oldalt okolta, a jobb oldal pedig a hazai büntetési rendszer szigorításával rukkolt elő.
Ezt követte nem sokkal annak a fiúnak a televíziós szereplése, aki Európa-bajnok ifjúsági boxolóként szenvedett el egy súlyos verést a középiskolában: cigány osztálytársai verték meg, és nem üthetett vissza mert az sport pályafutásának végét jelentette volna.
A miskolci kapitány nyilatkozatát követő egyetlen hónap alatt tehát több megrázó történet is nyilvánosságot kapott, melyben a cigányok vagy brutális csoportos elkövetőként, vagy áldozatként szerepeltek. Láthattunk falkában gyilkoló maffiózókat, felvonuló erődemonstrálókat, iskolában verekedőket. Levonható lett a tanulság, hogy bizonyos cigányok súlyos bűncselekményeket követnek el, és sokkal kevésbé nyilvánvaló módon az is, hogy a gettósodás, a társadalmon kívüliség a motiváció, nem a származás vagy valamiféle "népi hagyomány". A politika a rendőrség megerősítését, a bűntetési rendszerek megerősítését helyezte kilátásba, ami helyes: jelenleg is úgy tűnik, hogy cigányok sorozatos kivégzése zajlik. A problémák valódi okait egyelőre nem keresik, nem oldják meg.
Kétségtelen, hogy a szabad beszéd egyfelől elveszi a tabu értéket és kiengedi a gőzt, miközben bizonyos beszéd nagyobb teret kap és ezzel veszélyt jelent. Az elhallgatás azonban ennél is rosszabb volt, tehát a jelenlegi helyzet egyik pozitívuma, hogy a probléma aktuális, érdekes és lehet róla beszélni. Mostantól egy-egy sértett cigány származása ugyanúgy megnevezhető, s az elkövetés indítékaként a rasszizmus elvi lehetősége felvethető, mint ahogy az elkövető cigány származása sem titkolandó. A nagy dolog ugyanis nem abban áll, hogy kimondja valaki: "cigányok sokszor agresszívan magyarra" támadnak. Nem is az a csoda, ha valaki visszavág: "a magyarok is agresszívak és különben a cigányok is cigányokra támadnak". A nagy csoda az, ha e vérlázító hírekre nem támadással, hanem munkával reagál mindenki. Mert azonnali, pláne agresszív megoldásban reménykedni ugyanolyan tévedés mint az egész problémát eltussolni. Dolgozni kell a békéért és a jólétért, és Bayer Zsolttal ellentétben állítom: nem csak a cigányok dolga, hiszen nem csak nekik fontos.
A valódi feladatok:
- A rendőrséget, a bíróságokat és a büntetés végrehajtás intézményeit meg kell erősíteni, ezzel a közbiztonságot erősíteni: védeni kell minden egyes állampolgárt. A rendőrséghez cigányokat kell felvenni és nem kizárólag járőri pozícióba.
- Speciális és gyors akciókkal kell a rászoruló cigányságot segíteni: ahogy az EU segíti a szegény Magyarországot, ez esetben a gazdagabb többség kötelessége a hátrányos helyzetű kisebbségnek (és más nyomorgóknak) esélyt teremteni a felemelkedésre. A segélyek mellé nem csak lehet, hanem kell is feltételeket szabni, ahogy az minden befektetésnél megszokott. A legnagyobb segély nem a hal, hanem a háló: ha más nem, állami és önkormányzati munka kell, mint a kommunizmusban. Minden jobb a céltalan életnél, az uzsora kölcsön felvételénél, a hívogató bűnözői közösségeknél.
- Kötelezővé kell tenni a tanulást és a nem szegregált szocializációt óvodákban, iskolákban. A problémás korosztálynál olyan pedagógusok kellenek, akik kellően felkészültek a nehéz helyzetek megoldására és lehetőségük van a valódi szankcionálásra.
- elérhető felnőtt oktatásra, esti iskolákra van szükség, amely segít az értelmiségi réteg kinevelésében: ez történhet tévében, vagy művelődési házakban, kisebb közösségekben is
- Saját média kell a cigányságnak: szócső, ahol az értékei és fontos témái kifejlődhetnek.
- szervezeti segítség kell a cigányságnak: újra kell szervezni önkormányzataikat, lehetőséget kell adni új figurák megjelenésére
- kommunikációs segítség kell: a cigányság és a magyarság évszázados jó kapcsolatát, a "jó cigány" képét erősítő filmek, rendezvények, akciók
A félelemben telő hétköznap, a kilátástalanság, a céltalanság, az agresszió, a polgárháborús helyzet vagy akár a "szegénybűnözés" mindaddig fennmarad, amíg kizárólag a tüneteket vagyunk hajlandók kezelni egy-egy felháborító eset kapcsán. Nehéz lesz, drága és sokáig fog tartani. De sokszázezer új adófizető, fogyasztó, ügyfél, szorgos kéz, boldog állampolgár hatalmas sikerelményt jelentene az egész országnak: a lehetőség itt van, vele élünk. Éljünk vele.
