nettó tömeg

az idealistának mindig igaza van

Kína hálás lesz a magyar gazdasági szabadságharcért?

2012. január 07. 16:25 - nettó tömeg

Orbán nagy arányú adócsökkentést ígért a választóknak. Azt gondolták, hogy a kevesebbet majd többen befizetik, így összességében nőni fognak az adóbevételek. Ezt az adócsökkentést a társadalom már eleve polgári jólétben élő része élvezhette csak, mindenki más inkább az áfa 27%-ra emelését és a nettó fizetése csökkenését vette észre. De nem ez volt a legnagyobb baj. Ráadásul a miniszerelnökké váláskor egy új tendenciát kellett rémülten észrevennie: lejtmenetbe került a forint.

Orbán első útjainak egyike Brüsszelbe vezetett, ahol az adósságunk átütemezését kérte annak érdekében, hogy a választáson ígért gazdasági váltást véghez vihesse. Brüsszel azonban gyorsan és egyértelműen nemet mondott, és arra kérte Orbánt, hagyományos eszközökkel törlessze a hitelét és vezesse gazdaságát. Orbán hosszú hónapok óta dédelgetett, optimista forgatókönyve tehát nem talált közönségre, sem támogatóra. (Koki Number 1). Talán már a visszafelé tartó repülőúton döntést kellett hoznia: friss miniszterelnökként közli a néppel, hogy nem fog menni a dolog amit ígért, vagy figyelmen kívül hagyja a nemzetközi kéréseket, és úgy dolgozik, ahogy ígérte, ahogy az a magyaroknak rövid távon jó, a módszer pedig nem érdekes. Az utóbbit, az "öntörvényt" választotta.

Miközben Szájer vezetésével a politikacsinálók nekiálltak a kommunista ellenes, konzervatív alkotmány elkészítésének, a belpolitikai porondon Simicskai módszerekkel irtották Gyurcsányék maradék hatalmát és ültették mindenhova az engedelmes Schmitt Pálokat. Ezenközben a gazdaságban is nagyot kellett változtatni, hiszen leginkább erre voltak kíváncsiak az emberek. Az előre tervezett megoldás (adósság átütemezés, adócsökkentés) hiányában ekkor kezdődött "a gazdasági szabadságharc", aminek lényege az volt, hogy csökkenjen az állam és a lakosság kitettsége a nemzetközi pénzügyi mozgásoknak. (valamint, hogy nőjenek az adóbevételek).

Hamar kijelentette hát az új miniszterelnök, hogy az ország elsőszámú ellensége az adósság. Értette ezt egyrészt az állam szintjén, amely a megtermelt profitot az adósságtörlesztésre kénytelen fordítani. Illetve értette a családok szintjén, ahol elsősorban a devizahitel-részletek emelkedése okozott egyre komolyabb problémát. A Jobbik a zsidó- és cigányellenes retorikával elég széles közönséget fogott meg, Orbán az adósságellenes retorikával azonban még nagyobbat, ezért ez kiváló egységesítő erőnek bizonyult. Igen, a magyarságot az eladósodottság köti össze és foglalkoztatja mindennél jobban. A "gazdasági szabadságharcnak" tehát volt reálgazdasági vetülete (több forintot itthon tartani és forgatni a gazdaságban) és politikai (képviselni az emberek leghőbb vágyát). A harchoz azonban ellenség is kell. A szélsőjobb naponta hangoztatja, hogy a "háttérhatalom", a "bankok" és persze a mögöttük álló "zsidók, szabadkőművesek, vörösök stb." tehetnek mindenről, és a megszállás, kizsákmányolás eszközeként a pénzt használják. Akik a világot a zsidó-keresztény háború terepeként látják, és/ vagy a nemzet és a globális politika egymásnak feszülését sportként fogják fel, a gazdasági szabadságharcban felismerték a "tőke" elleni küzdelem történelmi lehetőségét. Mindenki más azt látta, hogy hát igen, nem kellett volna húsz éven át hagyni a magyar társadalmat felelőtlenül eladósodni, és most hogy ez mégis megtörtént, ezzel kezdeni kell valamit, mert a forint árfolyamának gyengülésésével tönkretehető az ország, és benne a családok. A gazdasági szabadságharc tehát a nacionalistáknak és a hétköznapi eladósottaknak egyaránt narancssárga napfényt jelentett.

Orbánék két olyan eredeti, vakmerő húzást is véghez vittek, amelyek egyértelműen a nemzetközi cégek és külföldi kormányok kárára voltak, a magyar államnak és családoknak pedig közvetlenül a javát szolgálták, legalább rövid távon: bevezették a végtörlesztést, amely az árfolyamnyereség egy részét elvette a bankoktól, másrészt államosították a nyugdíjpénztári megtakarításokat, beterelve ezt a jelentős összeget az államkasszába. Ettől a nép megörvendeztetésén kívül azt remélték, hogy jól fog mutatni a könyvelésben, így elvárhatják, hogy az ország, mint afféle részvénytársaság, jó áron forogjon kötvényeivel a befektetői piacon. Ennek szellemében még gyorsan és modortalanul hazaküldték a piac helyett addig pénzügyi forrást biztosító IMF-et, mondván, rájuk már úgysem lesz szükség.

A piaci vásárlók azonban nem jöttek magyar államkötvényt venni (Koki Number 2). A racionális vásárlókat elijesztette az államosítási manőver, amely kiszámíthatatlanná teszi a piacot. Az érzelmi alapon vásárlókat a készülő médiatörvény körüli sajtóviharok hangolták Magyarország ellen. Orbánék azt sem gondolták végig, hogy az államkötvény vásárlója ugyanaz a cég, mint a lakosságnak hitelező bank: ha utóbbit visszamenőleges törvényekkel, hatalmi eszközökkel megtámadják, előbbi sem lesz bizalommal irántuk. Orbánék gyakorta hangoztatták, hogy az ország elég jól áll ahhoz, hogy az IMF helyett a "piacokról" finanszírozza magát, de azt a jelek szerint nem látták előre, hogy ha a "piacok" egyik karját levágják, a másik nem fog simogatni.

Miközben a nép egy része élhetett a végtörlesztés előnyeivel, más részük háborgott a magánnyugdíj megtakarítások elvételén. S miközben a nép kisebb része a megtakarításaiból kifizette a lakáshitelét, a nép nagyobb része áldozata lett a tovább emelkedő euró, frank és dollár árfolyamnak. Áldozatok lettek például az autóhitelesek, a végtörleszteni nem tudó lakáshitelesek, és úgy általában mindenki, aki az országban vállalkozott és vásárolt. Pesszimista megközelítésben, a liberálisabb magyar piacokban érdekelt gazdaságpolitikai erők nekiálltak kiéheztetni a lakosságot, és ezzel a kormány ellen hangolni az országot.

Másfél év alatt az ország gazdasági helyzete nem lett jobb, sőt rosszabb lett, következésképpen romlott a közhangulat és tömegek fordultak el a Fidesztől is. A konzervatív-keresztény alkotmány bevezetése, a kétséges körülmények között meghozott új törvények az emberek maradék kedvét is elvették a hétköznapoktól. 2011 végére a nemzetközi piacok, a politika, a magyar sajtó nagy része egyaránt Orbán ellenes hangulatba került.

Összegezve: mivel a választás utánra kitalált gazdasági csomag nem jött be, 2010 óta az Orbán kormány folyamatosan és bátran improvizált annak érdekében, hogy választási ígéreteit valóra váltsa. Másfél év alatt viszont  olyan mértékben amortizálta hitelét itthon és külföldön, hogy 2012 januárjára szinte csak azok bizalmát élvezik, akik "minden mindegy" alapon egyfajta "Dugovics Tituszként" a nálunk nagyobb, erősebb "háttérhatalom", "zsidó összeesküvés", "birodalom" legyőzését várják el a kormánytól.

Orbánék néhány hete még arra gondolhattak, hogy szokatlan módszereik legújabbika a Magyar Nemzeti Bank megtakarításának felhasználása lesz. Ezt mostanra elvetették, helyette inkább az EU és az IMF pénzét kérnék, hogy megállítsák a forint elértéktelenítését. Márpedig, a hitelnek nem csak gazdasági, hanem politikai feltételei is lesznek, igaza van tehát annak aki azt látja, hogy a nemzetközi világnak szándékában áll a magyar politikai viszonyok alakítása. Kis túlzással, valóban, a forint/ euró árfolyam a poltikai szimpátia fokmérője.

Fel kell tűnnie, hogy Orbán módszereinek nincsenek támogatói. Miközben a gazdasági és politikai lépéseinek ellenzője az USA, az EU, az összes párt és számos külügyminiszter, hogy a magyar Milláról már ne is beszéljünk, egy-két nemzetközi publicistán kívül csak a szokásos, hazai médiatámogatása van meg a fent vázolt tevékenységnek. Orbán ehhez képest nyugodtnak tűnik. Oroszország, Kína anyagilag is nagyra értékelheti azt az aknamunkát, amit a gazdasági szabadságharc nevében a magyar kormány elvégez: ha ugyanis a magyar kormány megússza a bankadót és az államosítást, úgy a pocsék helyzetben lévő eurózóna államai is hasonlóra vetemedhetnek, s így a nyugati politika és az azt finanszírozó bankrendszer történelmi csapást szenved el. Nem lennénk hát meglepve, ha az IMF-hitel elmaradása, vagy az EU-ból való részleges kizárás esetén Kína vagy Oroszország anyagi segítséget nyújtana. Ha sikerül a példánkat ragadóssá tenni, akkor valószínűleg nagy sikerdíjat kapunk. Ha csak zavart okozunk és Orbán megbukik, akkor kevesebbet, de akkor is megérheti ez a mutatvány. Azt állítjuk, hogy az Orbán kormány nem shortolja a forintot egy Simicska offshore cégen keresztül, hanem amellett, hogy hisz saját tevékenysége nemzeti jelentőségében, racionális magyarázata és háttere is van a lépéseinek.

Ha tévedünk, és nincs erő Orbán háta mögött, akkor a "gazdasági szabadságharc" semmi más, mint a bizonyíték, hogy ha a dillettantizmus, a kiskapuzás és az arrogancia itthon sztárrá is tehet, ugyanez külföldön semmire sem elég.

256 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nettotomeg.blog.hu/api/trackback/id/tr873526594

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán százezrei 2012.01.08. 21:37:02

Állnak-e még tömegek Orbán mögött? Állnak bizony. És ez az igazi nagy gáz, nem a Viktátor maga. Azt írja az újság – pontosabban a NOL.hu – hogy egy nekik nyilatkozó FIDESz elnökségi tag szerint, ha Orbán mellett szerveznének tüntetést, &nb...

Trackback: Orbán százezrei 2012.01.08. 21:37:00

Állnak-e még tömegek Orbán mögött? Állnak bizony. És ez az igazi nagy gáz, nem a Viktátor maga. Azt írja az újság – pontosabban a NOL.hu – hogy egy nekik nyilatkozó FIDESz elnökségi tag szerint, ha Orbán mellett szerveznének tüntetést, &nb...

Trackback: Jogunk van elküldeni a kormányt? 2012.01.08. 20:31:46

Nem beszél hülyeséget a csávó. Tud valamit. 

Trackback: Magyarország Kormánya Holding Zrt. 2012.01.08. 17:02:28

Minden jel arra vall, hogy a magyarországi demokráciát féltő, diktatúrát kiáltó hangok erősen túlzók. Nem épül itten semmiféle bolseviki teljhatalom, nincsenek az oroszok a spájzban. Mindössze annyi történik, hogy éppen ezekben a kemény hetekben derül ...

Trackback: UTOLSÓ ESÉLY 2012.01.08. 16:23:11

 Agónia, vagy élet? Lassú, hosszú és fájdalmas szenvedés, vagy kilábalás? Nem kérdés ma már, hogy két lehetőség közül választhat a kormányzó többség - a fidesznek és ragadványának még van lehetősége válaszokat adni, de ahogy fogy körülöttük a...

Trackback: Sokáig Éljen Ferenc! 2012.01.08. 15:58:16

Most, hogy túl vagyunk az évezred legnagyobb „szeressük egymást, bármilyen különbözőek is vagyunk” partiján (ezen most teljesen elérzékenyültem, úgyhogy ha hazaértem, megdugom valamelyik macskát), ideje kicsit mögé is nézni a történéseknek!...

Trackback: Egy kép és ami mögötte van 2012.01.08. 15:14:32

Miközben a magyar gazdaság extrém sportokat űz, naponta veti le magát a mélybe - bandzsa jumping - aközben emberek találkoztak, tárgyaltak riadtan takargatva a megbarnult alsóneműt... S bár valószínűleg ez a zseniális

Trackback: Utcára vonulni Viktorért 2012.01.08. 12:35:56

A Fidesz erőt demonstrálna, terveik szerint több százezres tömeget vonultatnának utcára Orbán Viktorért, hogy ezzel mutassák meg, hogy a Viktor mögött rejlő támogatottság valóban kétharmadot jelent. Abban biztosak lehetünk, hogy ha ez megvalósul, akkor...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.08. 12:30:31

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.08. 12:29:55

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.08. 12:27:08

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Selmeczi: Nem kell betojni, a nigériai ex-miniszter fia megmenti hazánkat! 2012.01.08. 11:50:36

- Nem kell aggódnia többé a magyar családoknak, tegnap hajnalban netezgetés közben megtaláltam a megoldást! Magyarország nem szorul rá se az IMF-re, se az EU-ra ezután! - nyilatkozta Selmeczi Gabriella szikrázó mosollyal reggeli sajtótájékoztatóján. &n...

Trackback: Felelősnek tartja magát? - az orbáni mosoly tragédiájáról 2012.01.08. 11:45:21

Egy pénteki, a HVG újságírója, Dezső András által készített, mindössze néhány másodperces videó megtekintése vélhetően mindenki számára tökéletesen elegendő ahhoz, hogy  kijózanodhasson, beláthassa, hiába is reménykedtek, spekuláltak sokan az elmú...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2012.01.08. 14:44:46

Kína és Oroszország minden bizonnyal tényleg kárörvendve figyeli, ahogy a magyar kormány nekiment a nyugati pénzügyi világ érdekeinek - fizetni azonban nem fognak. Miért tennék? Semmi érdeke nem fűződik hozzá.

Times New Roman 2012.01.08. 14:49:36

@Etniez: nem, nekem nincs kedvem bármit is pofázni nektek, csak amiatta teszem, hogy néha odapörköljek. Ellenben ha tényleg diktatúra lenne, erre sem kéne energiát pazarolnom, ugyanis te végre kussban lennél:P
Amúgy kössz, kipróbáltam az "igazi elnyomó rendszert", csak sajnos ott a prolik mondták meg a tutit. A helyzet érdemben nem változott, csak elmaszatoldótt..

Etniez 2012.01.08. 14:53:23

@Born to be wild: Én külföldön leszek, te meg kussban. Ennyi lesz a változás, ha teljesül az ostoba vágyad.

Vincenzo90 2012.01.08. 14:56:21

@orient: Te ostoba vagy. Nekem cipelték el rokonomat a ruszkik. Éppen az ő és sorstársai emlékét gyalázza az az összes mocskosszájú, agymosott baromarcú, aki diktatúrázza a mostani rendszert. Értem én, hogy a primitív, demagóg érvelés gyorsabban eljut az emberekhez, de könyörgöm, aki kicsit is igényes és ad magára, az ne ilyen hülyeségek miatt legyen kiakadva. Van rá valódi ok is bőven.

Times New Roman 2012.01.08. 14:58:12

@Etniez: Aluliskolázott ökör..:) 1000 éve a varég alapítású városállamokban Oroszo.ban nagyságrendekkel jobb volt élni, mint Ottó nyugat-európai birodalmában. De ha messzebb megyünk, ie. 700-ban a frankok azért tudták feltartóztatni az arabokat, mert nem mosdottak, az arab katonák megtagadták a betegségektől, szennylétől tobzódó városok ostormát és az azokba történő behatolást, és primitíveknek nevezték őket - bagdadi tapasztalataikkal, tudományos eredményeikkel, életvitelük minőségével összevetve. Még 600 éve is jobb volt élni Magyarországon, mint Nyugat-Eu.ban, ugyanis itt se igazi jobbágyrendszer, se vazallitás, se eretnekek üldözése, se számottevő járvány nem volt. Értem én, hogy mit akarsz összemakogni, de közben annyira aluliskolázott vagy, hogy képtelen vagy megfelelő, támadhatatlan példával közhelyes megállapításaidat illusztrálni. Oktondi:)

Times New Roman 2012.01.08. 15:00:02

@Etniez: Aluliskolázott ökör..:) 1000 éve a varég alapítású városállamokban Oroszo.ban nagyságrendekkel jobb volt élni, mint Ottó nyugat-európai birodalmában. De ha messzebb megyünk, ie. 700-ban a frankok azért tudták feltartóztatni az arabokat, mert nem mosdottak, az arab katonák megtagadták a betegségektől, szennylétől tobzódó városok ostormát és az azokba történő behatolást, és primitíveknek nevezték őket - bagdadi tapasztalataikkal, tudományos eredményeikkel, életvitelük minőségével összevetve. Még 600 éve is jobb volt élni Magyarországon, mint Nyugat-Eu.ban, ugyanis itt se igazi jobbágyrendszer, se vazallitás, se eretnekek üldözése, se számottevő járvány nem volt. Értem én, hogy mit akarsz összemakogni, de közben annyira aluliskolázott vagy, hogy képtelen vagy megfelelő, támadhatatlan példával közhelyes megállapításaidat illusztrálni. Oktondi:)

Times New Roman 2012.01.08. 15:01:16

@Etniez: ok, vedd szépen a motyódat.

Vincenzo90 2012.01.08. 15:01:36

Aki ma diktatúrától retteg, az semmi mást nem csinál, mint benyalja és terjeszti a baloldali demagógiát. Nincs semmilyen diktatúra és nem lesz. Jó lenne már, ha egyszer nem rettegnétek hobbiból... A demokrácia olyan, hogy néha az van hatalmon, aki más értékrendet képvisel, mint ti. Értsétek meg. Persze, könnyebb lenne a világ, ha olyan egyszerű lenne a képlet, hogy vannak jók, meg gonoszok.

Etniez 2012.01.08. 15:09:30

@Born to be wild: :))

Tudsz bármilyen forrást mutatni, vagy okoskodsz még 20-30 sornyi butaságot?

Etniez 2012.01.08. 15:10:12

@Born to be wild: Már le van foglalva a repülőjegyem és nem forintban van a pénzem.
Most jön a kussolhatsz rész.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.01.08. 15:16:43

'Miközben a gazdasági és politikai lépéseinek ellenzője az USA, az EU, az összes párt és számos külügyminiszter, hogy a magyar Milláról már ne is beszéljünk,'

:DDDD

Köszönöm, sokkal vidámabb lett a napom.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.08. 15:17:28

Külön blogot érne meg azoknak a csúsztatásoknak, hazugságoknak és manipulációknak a felsorolása és elemzése, amelyeket ebbe a blognak nevezett förmedvénybe belezsúfoltál.

Én csak pár dologra hívom fel, no nem te, hanem a tájékozatlan olvasók figyelmét, hogy ezt az aknamunkát is a helyére tudják tenni.

1. Azzal vádolod a jelenlegi kormányt, hogy, mint egy őrült, úgy harcolt a fináncoligarchák, a nemzetközi spekulánsok, a bankok, a háttérhatalom ellen. Mintha ez magyar sajátosság lenne. Úgy teszel, mintha nem hallottál volna az Occupy Wall Street mozgalomról, illetve ennek nemzetközi változatairól. Azokat is az Orbán szervezte? Vagy a Jobbik?

2. "a Magyar Nemzeti Bank megtakarításának felhasználása"
Milyen megtakarításai vannak a Magyar Nemzeti Banknak? Kinek a pénze az? A Simor Bandiéké, és más, magánvagyonukat off-shore pénzekbe menekítő gazembereké? Ha annyira szívén viseli a magyarnak nem is nevezhető magyarországi jegybank sorsát, stabilitását, a Simor Bandiék miért nem magyar államkötvényekbe fektetik pénzüket? Válasz: azért nem, mert gazemberek.

3. "az Orbán kormány nem shortolja a forintot egy Simicska offshore cégen keresztül"
Lásd a második pontot! Amúgy meg miért csúsztatsz? A válasz: a tolvajoknak szokásuk tolvajt kiáltani.

Következtetés: egy szarházi disznó vagy, aki mocskolódik, és elárulta a hazáját.

Arthur Dent 2012.01.08. 15:23:05

Ezzel az elmélettel az a baj, hogy már Orbán sem hihet benne, ha most mégis az IMF-hez fordultunk és egyre puhul az álláspontunk.

Tehát örülni örülhetnek az oroszok meg a kínaiak, hogy megpróbáltuk de segíteni azt nem fognak.

Ha esetleg mégis akkor milyen áron? Alakítunk egy új tömböt a munka alapú társadalommal amit néhány diktátor vezet? Budapest együtt dübörög Moszkvával és Pekinggel? Moszkvának van földgáza, Kináé a világ ritkaföldfém készletének a 95%-a ami nélkülözhetetlen a high tech iparhoz. Ráadásul egyik ország sem demokratikus rendszeréről és az általános jólétről híres. Nekünk az új alkotmányon kívül nem sok mindenünk van. Talán Scmidt Pál mint unikum. De ezért ne gondoljuk azt, hogy bárkinek számítunk akár egy kicsit is.

fonó 2012.01.08. 15:25:38

Etniez, ne próbáld megérteni azt akinek ha kijön 2x2=4 az hazaáruló, akiknek gazdasági alapja h 300 ft számlával az magyarirtás de 30 ezer zsebbe csúsztatva hazafiság. Akiknek egy pénzügyi terv kékbanán, fordítókorong és ősmagyar agysebészet....

Morpeusz 2012.01.08. 15:25:41

2013.január elsejétől életbe lép az 19997-ben a magánnyugdíjpénztári törvénnyel egyidőben meghozott törvény,ahol is az ettől a dátumtól nyugdíjba vonulók az eddigi nyugdíjazási összegek jelentősen csökkentett értékét kapják majd.Ez 15 évvel ezelőtt meghozott törvény,mert akkor is látható volt hogy az állam a Ratkó korszakban születettek nyugdíjbavonulásával nem tudja majd fizetni ekkorra értékben a nyugdíjakat.Ez akkor volt,azóta a helyzet sokat romlott lásd demográfiai helyzet,nem születnek gyerekek.
Egyetlen esély volt az akkori látásmód szerint,hogy a lakosságot az egyéni célú megtakarításra kell ösztönözni,ezért lett magánnyugdíjpénztár,de mindenhol elmondták hogy az is kevés lesz és még kell megtakarítás.
A poilitika viszont a 2000-es évektől azt mondta,hogy ha rám szvazol akkor tuti lesz nyugdíjad,vegyél fel hitelt mindenre és jó lesz.

Ennek a politikának a végső lezárása a mynp pénzek államosítása,mert a politika azt mondja,aki ennyire hülye hogy nem tud előre kalkulálni nem 1-2 hónappal hanem évekkel előre,az nem érdemel sem állami nyugdíjat sem mnyp-t-ami szintén az ő pénze volt,az ő megtakarítása.

Érdekes lesz itt az élet 4-5 év múlva amikor sok 100.000 ember döbben rá,hogy hoppá,itt el kellett volna menni és nyilatkozni a maradásról és gyűjtöetni a pénzeket,nem hiteleket felvenni dögivel.

Dr.Bio74 2012.01.08. 15:26:10

Kíváncsi voltam mikor jön "az elárulta a hazáját" és a az megdöntő bizonyítékok:
- mert a tolvaj kiállt tolvajt
- mert a komcsi zsidó, stb.
- a nemzetközi bűnbandák összeesküvései

Eh emberek, hiszitek, hogy felébredtetek és átlátjátok a dolgokat, közben képtelenek vagytok átlátni a szemetek előtt rángatott koszos lepedőn. Kíváncsi vagyok mit fogtok érezni mikor tényleg felébresztenek, ha megtörténhet ez egyáltalán.

Truth-Love 2012.01.08. 15:37:50

@Kara kán:
Kedves Kara Kán!

Nem vagy megfelelően tájékozódva vagy tájékoztatva, mert

1. A jelenlegi kormány nem a fináncoligarchák ellen küzd, hanem a saját fináncoligarcha kialakításáért. Az OWS mozgalom pont az ellenkezőjét tűzte ki célul, mint amit az Orbán-kormány művel. Bővebben itt en.wikipedia.org/wiki/Occupy_Wall_Street

2. Remélem, hogy ebben az eseten Simorról, mint magánemberről beszélsz. Honnét tudod, hogy a Simor András nem vett államkötvényt. mint magánember? Ha mint MNB elnökről beszélsz, akkor, az nagy tudatlanságot árul el rólad. Lásd még fedezet nélküli pénznyomtatás.

3. Ezt a pontot nem értem, be kell valljam férfiasan:)

Az utolsó mondatod pedig egy személyeskedő baromság.

AdamKos 2012.01.08. 15:41:10

@Pángalaktikus-gégepukkasztó:
Valóban, veled egyetértve, magam is úgy gondolom, hogy a pénzarisztokrácia/bankárcsoport igen jelentős befolyást gyakorol az egymással összefüggő gazdaságokra, ezen keresztül a hétköznapi emberek életére. Azzal a megállapításoddal is egyetértek, hogy ez a befolyás nem a hétköznapi emberek, hanem a befolyás gyakorlóinak javát szolgálja (hiszen az egyirányúság következik a befolyás természetéből). Ennek a befolyásnak, illetve káros hatásnak a mértékéről magam részéről érdemesnek, fontosnak tartom a vitát (feltéve, hogy valamilyen megoldás, jobbítás irányába lehet folytatni azt). A gondolatmeneteddel azonban csak ezen pontjáig tudok egyetérteni. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a bankárhoz, hozzáteszed a zsidó jelzőt, számomra egy gondolatilag elhagyható, funkciótlan fogalmat társítasz. Hiszen magad mondod: civilizálatlan dolog valakinek a származását vitatni; akkor pedig miért teszed ezt mégis? Talán azáltal, hogy rámutatsz az illető bankár zsidó származására valami minőségileg gazdagabb jelentést adsz hozzá a mondandódhoz? Vajon az általad is jogosan számonkért etikátlan üzleti szemlélet a bankári vagy a zsidói minőséghez köthető inkább? Értelmezhető-e egyik a másik nélkül? Az én véleményem szerint elegendő a bankárok pénzügyi tevékenységet pusztán bankári mivoltukkal magyarázni, még akkor is, ha a zsidó származás népességen belüli számarányaihoz képest felülreprezentáltságát a pénzügyi szektorban veled egyezően magam is észlelem. Tőled eltérően, azonban nem tartom lényegesnek. Összességében azért veszem a fáradságot ezen a részleten elidőzni, mert elszomorítónak tartom, hogy ez a - számomra jelentéktelen részlet - milyen konzekvens hatékonysággal képes eltéríteni a közbeszédet, illetve a vitakultúrát a - számomra - valóban érdeminek, fontosnak tartott kérdések vizsgálatától. Sajnálatos, de igaz, a zsidó szó használata azonnali érzelemvihart vált ki az emberek többségéből, előre láthatóan kisiklatva bármilyen vitát mert beemeli abba az egyes vitapartnerek személyes hiedelmeit és tapasztalatait egymással szétválaszthatatlanul összekeveredve, és végérvényesen felbontja a produktív párbeszéd alapját képező fogalmi tisztaságot, objektivitást.

ssjani 2012.01.08. 15:47:02

Szakértői kormányt azonnal !

Az egyszerűség kedvéért lehetne a pénzügyminiszter a az ukrán IMF-es kiscsaj ( euro 320-ról 305-re )
Miniszterelnök Oszkó Petya ( euro 300)
Köztársasági elnök Bokros Lajos (295 )

Összedugnák a buksijukat (már 290-nél járunk )
- Na nézzük csak, vannak ezek a nyugdíjasok - na nem a 45 éves rendőrök meg tűzoltók mert azoknak még jó a lábuk sokáig tudnak állni a Kossuth téren - hanem az öregek, azoknak elég lesz kevesebb nyugdíj is.

- Rezidensek ?
- Mi van velük ?
- Hát több fizetést akarnak ?
- Ukrajnában kevesebbet kapnak aztán
mégis megélnek valahogy. Menjünk tovább ! Tényleg itt van ez fizetés dolog. én kapom az IMF-től. Te Laja ?
- Eu-Képviselői költségtérítés meg néha egy két egyetemi előadás.
- Tanácsadó vállalkozás papesz!
- Nem semmi, szóval ez minket nem érint.
- Különben is azóta vagyunk szarba' mióta az Orbán megemelte a minimálbért pedig ez ellenkezett a csomagommal.
- Mennyi volt azelőtt ?
- 45 körül.
- Elég lesz most is. Ukrajnában se több.
Mi van még ?
- Diákok.
- Aztán meg minek ? Van az EU-ban elég tanult ember, azok majd idejönnek. Nyelvet is tudnak.
- Cigányok ?
- Hú azokat támogatni kell ! Megvan Itt ez a szép nagy parlament a fele üres. Pár százan elférnek. Azt hiszem ez igazán liberális gondolat. Mára elég is a jócselekedetekből.
- Tényleg jól dolgoztunk ma, megyek nézem is kommenteket.

Dr.Bio74 2012.01.08. 15:47:05

@AdamKos:
Jó szöveg, csak bonyolultan hosszú, és túl kifinomult. Adott elemzők esetében csak ezek fognak megmaradni:
"úgy gondolom, hogy a pénzarisztokrácia/bankárcsoport igen jelentős befolyást gyakorol az egymással összefüggő gazdaságokra"
"ez a befolyás nem a hétköznapi emberek, hanem a befolyás gyakorlóinak javát szolgálja"
"a zsidó származás népességen belüli számarányaihoz képest felülreprezentáltságát a pénzügyi szektorban veled egyezően magam is észlelem"
"a zsidó szó használata azonnali érzelemvihart vált ki az emberek többségéből"

ssjani 2012.01.08. 15:48:27

Jó reggelt ! Miről nem beszéltünk még ?
- Az adósság.
- Bővebben !
- Hát vannak ezek a devizahitelesek.
- Devizahitel ??? Hányszor könyörgött az EU, hogy ne vegyenek fel az emberek devizát, hány levelet küldtünk, hogy nem szabad ?
- ??
- ??
- Ne etessetek, hogy még az amerikaiak sem aggódtak miatta , nem hiszem el. Ezt vissza kell fizetni. Majd ellaknak az üres Audi csarnokokban.
- Az ország is eladósodott.
- Nehogy már azt akarjátok bemesélni nekem, hogy Európa vezető politikusai nem figyelmeztettek levélben, hogy ország ilyen böszmeséget nem csinálhat, hogy nyakra-főre veszi fel a hiteleket amiket aztán nem tud visszafizetni !
- Nem mi voltunk hanem a Feri.
- A Feri ?! Vele táncoltam az IMF bálon ! Na mindegy is az államadósság, csak demokrácia legyen.
Apropó demokrácia, Föl is hívom a Kohn-Benditet, hogy milyen törvényeket hozzunk, nektek ezzel nem is kell foglalkoznotok.
- Köszi.
- Köszi.
- Mi van a kommentekkel ?
- Anyáznak.
- Ugyanazok akik az Orbánt is anyázták ?
- Ugyanazok.
- Ki érti ezeket a magyarokat?

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.01.08. 15:49:56

@AdamKos:
Hát apám, nem vagy semmi:) Szíjártó Peti is zavarba jönne választékos fogalmazásodtól:))
Politikailag hiperkorrekt vagy, az tény:D
Leborulok nagyságod előtt!:)

AdamKos 2012.01.08. 15:57:21

@Pángalaktikus-gégepukkasztó:
:))
Nem célom a politikai korrektség, valóban úgy gondolom és érzem, ahogy leírtam.

AdamKos 2012.01.08. 15:59:55

@Bio74:
Hízelgőnek tartom, hogy elemzők figyelmébe ajánlod soraimat:))
(Remélem te azért emlékezni fogsz az általad idézettek között megbúvó megállapításaimra is.)

cukorrépa 2012.01.08. 16:38:59

részletek egy Orbán-interjúból...

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/119423/1/belfold/Vegtorlesztes_es_loporfust_Orban_tovabb_csortezik_az_IMFfel

"Arra a kérdésre, tervez-e kormányátalakítást, azt válaszolta: nincs napirenden a kabinet átalakítása, de ez nem elégedettség kérdése.

"Az elégedettség a mi szótárunkban nem szerepel, majd talán a memoáríráskor, nyugdíjaskorunkban. Ha nem éreznénk úgy, hogy ma jobb teljesítményt tudunk nyújtani, mint tegnap, az baj lenne" - mondta."

apróra fuvalkodott, öntelt majom.

duggongg 2012.01.08. 16:48:56

"Orbánék két olyan eredeti, vakmerő húzást is véghez vittek, amelyek egyértelműen a nemzetközi cégek és külföldi kormányok kárára voltak, a magyar államnak és családoknak pedig közvetlenül a javát szolgálták, legalább rövid távon: bevezették a végtörlesztést, amely az árfolyamnyereség egy részét elvette a bankoktól, másrészt államosították a nyugdíjpénztári megtakarításokat, beterelve ezt a jelentős összeget az államkasszába."
Könyörgöm,
1) miért jó az nekem, akár rövid távon is, ha ellopják a pénzemet??
2) miféle árfolyamnyereség?? A bankok frankban számolva semmit nem nyertek az árfolyamvátozáson.

midnight coder 2012.01.08. 16:58:00

@duggongg: Pl. azért, mert a "pénzedet" állam bácsi hitelből tette be folyamatosan a virtuális számládra. Ha te "betettél" X forintot a manyupba, az azt jelenti, hogy X+N forint hitelt vett fel állam bácsi a nevedben, ahol N a manyup működési költsége. Na most, a mostani az államháztartási hiány lényegében az adósságszolgálatból jön össze, amiben vastagon benne van a te manyupod is.

midnight coder 2012.01.08. 17:06:12

@Etniez: A helyzet viszont az, hogy mi már megint a rossz végén vagyunk az ágyúnak. Jelenleg ugyanis az EU és általában a nyugati demokrácia az ami a végét járja, és ennek az egyik jele csak a jelenlegi válság.

Olyan problémáink vannak, amire még csak közelítő válasz sem létezik.

1. Lényegében minden termelés Kínában zajlik. Nem tudsz úgy bemenni a Tesco-ba, hogy ne Made In China feliratú terméket vegyél le a polcról, kivéve talán a kaját, és a divatcikkeket - ott viszont az Adidas címke alatt fogod a Made In China feliratot megtalálni.

2. A népesség fogy. Nem kicsit, de nagyon. És emelett öregszik is. Mondjuk, ezt jelenleg Nyugat-Európa a Kelet-Európai agyelszívással megoldja - nálunk sem túl sok fiatal képzeli el hosszú távon idehaza az életét, legalábbis ha 90 fölött az IQ-ja.

Azonban hosszú távon ez sem megoldás, és az ha itt kiürülnek az országok szintén nem lesz kellemes. Előbb-utóbb ugyanis sok kicsi arab, néger, stb. fog itt (és általában Európában megjelenni) érdekes kis kultúrákkal.

3. Az egész rendszer a fosszilis tüzelőanyagok felhasználására alapul. Na most, jelenleg nem nagyon van ennek kiváltására technológia a láthatáron, ahogy újabb nagyobb, olcsón kitermelhető lelőhelyek sem. Ugyanakkor erre a piacra bejelentkeznek újabb fizetőképes vevők - Kína, India.

Ez a három tényező már önmagában erősen megkérdőjelezi az európai és az amcsi demokrácia jövőjét. És akkor még nem foglalkoztunk olyasmivel hogy globális felmelegedés, kulturális válság, stb.

duggongg 2012.01.08. 17:14:14

@midnight coder: vagyis 1) az államháztartási hiányt burkolt nyugdíjcsökkentéssel kivanják csökkenteni vagy/és 2) a jövőbeni kormányokra kivánják rálőcsölni ennek a terhét, nemde?

Kerek négyszög 2012.01.08. 17:15:55

@midnight coder: A manyupok működési költségeit a tagi befizetésekből lett levonva. A most ellopott 3000 milliárd érzékelhetetlen köddéválása után nehogy bemagyarázd, hogy az évi 360 milliárd kiesés olyan nagy dolog volt, ha ennek a tízszeresét sem vettük észre. Amúgy meg a manyup hozadéka mindenkinek pozitív változás lett volna az állami nyugdíjterhek csökkenése miatt.

Kerek négyszög 2012.01.08. 17:19:53

@midnight coder: "Jelenleg ugyanis az EU és általában a nyugati demokrácia az ami a végét járja, és ennek az egyik jele csak a jelenlegi válság."

Ez ugyan úgy nem igaz, mint az előző összes hasonló (mindig megbukott) vélekedés.

midnight coder 2012.01.08. 17:20:49

@duggongg: Mindenképp a jövőbeli kormányok nyakában van a dolog. Azokat az állampapírokat amiket a manyup fedezésére kiadtak (illetve ezek kamatait) ugyanúgy vissza kell fizetni a jövőbeli kormánynak mint ha akkor fizetne nyugdíjat.

Mivel a képlet mindkét oldalán nagyrészt állampapírok vannak, így valójában az egész arra volt jó, hogy papíron tovább növelje az államadósságot. Ami persze alapot ad(ott) a lesorolásunkra, aminek pedig az ára a folyamatosan a magasabb kamatok voltak a többi állampapírra is.

Most mindenki a bóvlin van kiakadva, ami valóban szar dolog, de azért mi már eléggé régóta a béka segge alá voltunk sorolva - aminek persze a magasabb kamat volt az ára.

És persze azon is el lehet filózni, hogy ugyanazok a hitelminősítők akik a béka segge alá soroltak minket - miközben mi fizettünk mint a katonatiszt - addig a válságot kirobbantó amcsi bankok vajon miért nem voltak a béka segge alá sorolva ? Netán ez az egész nem egy pénzszivattyú amivel a szegényebb országokból szivattyúzzák át a pénzt a gazdagokba ?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.08. 17:21:05

Közrendőrből milliárdos / 20 év alatt/ "becsületes" munkával, majd miniszter kedvezményes nyugdíjjal, Pintér Sándor féle "életpályamodellt" mindenkinek.

Különös tekintettel a rokkantnyugdíjasok fizetett fidesz bérenc orvosok által a nemlétező munka világába történő visszaterelésére.

Orbán van még egérút, most takarodj!

midnight coder 2012.01.08. 17:24:00

@légycsapó: Évi 360 milliárd kiesés kurva nagy dolog. És azért nem vetted észre, mert virtuális volt: évek óta azokat az állampapírokat vették meg a manyupok amiket a fenntartásukra adtak ki.

És nem te fizetted be mint többletet: eredetileg ez az összeg a felosztó-kirovóban volt. Aztán, amikor átirányították, a felosztó-kirovóban a kieső 8% miatt megjelent lyukat állam bácsi foltozta be. Hitelből. És ahogy egyre többen lettek manyuposok, egyre növekedett a kompenzációs igény is, mivel egyre több 8% esett ki.

midnight coder 2012.01.08. 17:33:32

@légycsapó: Nagyon csodálkoznék, ha jövő ilyenkorra még létezne az euró a jelenlegi formájában. A legtöbb amit el tudok képzelni, hogy a régi EU-s tagországok csinálnak egy belső EU-t és annak lesz egységes fizetőeszköze. Egy darabig még legalábbis. Az általam felsorolt problémákra ugyanis nem igazán látni hosszabb távú megoldást - de még rövidebbet sem.

kela-bá 2012.01.08. 17:50:00

@duggongg: @midnight coder: @cukorrépa: @fvipera: @ssjani: @Bio74: @AdamKos: @Pángalaktikus-gégepukkasztó: @Kara kán: @Truth-Love: @Arthur Dent: @Vincenzo90: @Etniez: @orient: @Born to be wild: @El Curros: @Daddy21:

Kedves Bloggolók ! Birodalmak jöttek-mentek,azaz változások voltak, és most is lesznek.Már beszélnek is róla :
AVATARA-A MAGYARSÁG SZEREPE 2012-BEN.AVI. Kikapcsolódásként.
További szép estét !

mojszipupi 2012.01.08. 18:30:01

Szemtelenül sok milliárdot keresnek az árfolyam gyengülésen és egyébként akinek van egy kis gazdasági vénája már nyár óta betegre kereshette magát így

Brix 2012.01.08. 18:34:56

A gazdasági szabadságharc egy olyan kicsi, kiszolgáltatott ország, mint Magyarország esetében teljesen értelmetlen. Ez a hajó már régen elúszott, 20 évvel ezelőtt. A legnagyobb értéket termelő feldolgozóipar 60-70%-a külföldi tulajdonban van, ezen belül a gépiparban megközelíti a 80%-ot. Az export 80%-át is külfüldi tulajdonó társaságok adják. A GDP is csak egy olyan mutató, amelyhez kár viszonyítani, hiszen a külföldi tulajdonosok kitalicskázzák a nyereséget ,és egyéb jövedelem-kivétek formájában, itthon meg csak az a jövedelem marad, amit kifizetnek munkabér formájában. Magyarországon nincsen olyan nagyértékü, nagytömegben kitermelhető ásványkincs, pl. kőolaj, aminek a jövedelmét " szetoszthatnák" a lakosság között, de nincs egy erős, modern technológiát alkalmazó versenyképes KKV szektor sem. A tőkehiány és a konkurencia már csirájáben megfolytja. Gyakorlatilag semmink nincs, amiből meg lehetne élni. A mezőgazdaság és a gyógyturizmus ezt a feladatot nem lesz képes ellátni.
Évek, évtizedek óta hitelekből tudunk csak megélni, mert egyszerűen nincs más megélhetési forrás. 1 millió a valós munkanélküliek száma, és siralmasak a demográfiai viszonyok. Nagyon nagy kár volt Orbánnak felhívni magunkra a világ figyelmét. Szép csendben, a németek farvizén elvitorlázgathattunk volna, de most hogy megkapargatták a felszínt, kibukott hogy milyen sérülékeny az ország. Olyan ez mint a Spectrum tv-n az afrikai szavanna, amikor egy gyenge, vagy gyengének vélt állatot kifognak akkor minden ragadozó rámegy. Orbánák óriasi hibákat követtek el. Olyanokat, amelyeket még egy elemi iskolát végzett ember is belátna hogy hülyeség volt. Amikor beköszöntött az euro válság, és napi 200 pontokat estek a tőzsdék, ők akkor bejelentették hogy végtörleszteni fognak. Mit is jelentett ez? 100 ezer ember deviza adósságát kellett kiváltani, devizat venni az amugy is romló nemzetközi hangulatban. Nem is csoda, hogy ott tart a forint ahol..
Egykulcsos adó alkotmányba foglalása, egy másik ámokfutás. Először is, egyetlen civilizát, nyugati országban sincs egykulcsos adó. Még a legszabadpiacibb USA-ba is van 6 kulcs, de Hong-KOngban sincs ilyen. Kizárólag posztkomcsi országokban alkalmazzák, de ott sem úgy hogy, az átlagkeresetű ember ( br 212 ezer körül ) rosszabbul jár vele. Ez ebben a formában egy ámokfutás. Ja , és pont azok az emberek menekítik a pénzüket leginkább osztrák bankokba akik ezzel jól jártak. Az elmúlt 8 évet azért váltották le az emberek, mert elegük lett a korrupcióból és a régi nómenklatura embereiből. Mi lett helyette? Egy új pártállam. Itt van pl. a BKV full veszteséges állami vállalat...Ki vezeti? Egy 25 éves takonypóc,havi 2 milláért, aki Orbán családi köréből kikerülő fideszes. A zs. származását nem firtatom, mert az már övön aluli lenne. Az egész országban fidesz pártállam van kialakulóban, az összes jólfizető állás fideszes talpnyalókkel van feltöltve és a fidesz közeli cégek milliárdokat kaszálnak. Egyszerűen siralmas az a helyzet, ami ma itt van. Ha meg megkapjuk az IMF hitelt , akkor már lehet könnyű szívvel tovább szorítani, lehet mutogatni. Az átlagpolgár szopóágra került, februártól már nincs adójóváirás havi, 8000-9000 minusz, nincs cafetéria, de van 27% áfa.
A kereskedelmi cégek lassan kifutnak a készletekből és brutális áremelések jönnek ezután. Sötét, és jövő nélüli évek várnak Magyarországra. Aki teheti meneküljön!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.08. 18:40:53

@kela-bá:
Na, és hol van ez a videó, mert semmilyen linket nem látok?

röhögő 2012.01.08. 18:43:01

Kínának és Oroszországnak miért érdeke Orbánt segíteni? Ez nekem nem világos.

röhögő 2012.01.08. 18:47:41

@Zorg a Rettenetes: "Milyen árfolyamnyereség? Miről beszélsz? Szerinted a bankok a hitelkihelyezéssel a frank és az euró erősödésére spekuláltak? Nekik valami sötét mágia teremti a kincstárukba frankot minden éjfélkor?"
- Több mint 7000 milliárd devizahitelt helyeztek ki a bankok, amihez csak 1600 milliárd bankközi devizahitelt vettek igénybe. PSZÁF adat.
Szóval akkor kik is nyertek az árfolyam növekedésen?

röhögő 2012.01.08. 18:59:57

@ROBERTO: Hülye vagy köcsög! Kósa a görög válságról beszélt már 2010 nyarán. Akkor döntötte be a forintot. Vagyis Kósa egy libsi? Mekkora egy fasz vagy!

röhögő 2012.01.08. 19:02:10

@El Curros: "Hát, hogy senki sem figyelmeztette a népet, hogy nyakra-főre nem veszünk fel hiteleket. " - nem hát, mert pörgette a gazdaságot. És kinek is kellett volna figyelmeztetnie elsősorban? Csak nem az akkori jegybankelnöknek, Járainak?

Zorg a Rettenetes · http://musicanta.blog.hu 2012.01.08. 19:12:08

@röhögő: Hmm..

És a többit honnan, forintforrásból? Akkor ha marad 5-6% az MNB alapkamat, és nem jön válság, tehát úgy-ahogy tartja magát az árfolyam is, akkor buknak egy ordas nagyot az egész üzleten, és jó képet vágnak hozzá? És miért volt akkor ilyen előzékeny az MNB, hogy a tartalékok terhére devizát ad a bankoknak, ha egyszer csak a hitelállomány kevesebb, mint negyedének kiváltásához kell deviza? Egyáltalán, a bankoknak miért érte meg kiváltani ilyen árfolyamon ezeket a hiteleket, miért nem a forinthiteleket zárták inkább le a végtörlesztők pénzéből?

Ez nekem nem kerek, tudnál valami forrást belinkelni?

Times New Roman 2012.01.08. 19:17:42

@Etniez: olvass vissza, a kussolhatsz rész akkor jön, ha elhúztál végre a rákba. több rend bugyit tegyél, hosszútávra készülj!

Times New Roman 2012.01.08. 19:19:17

@Etniez: hehe, ez középiskolai anyag:))))))

MacChicken (törölt) 2012.01.08. 19:36:08

@röhögő: Ja, valszeg a sok idiota nem vett volna fel hitelt, ha Az MNB elnok kiall, es azt mondja, hogy NE! Az a helyzet, hogy mindenki tovabb akart nyujtozni, mint a takaroja ert. 3 evente uj kocsi, budapest 30 millas negyven negyzetmeteres tularazott lakas. Videki ismeroseim sem gyoztek egymast tullicitalni autokkal es egyeb hitelbol veheto nyalanksagokkal. Ki a haz ele a kocsit vasarnap delelott, had lassa a tobbi paraszt amikor mennek a templomba. Most meg nyognek, es nem tudjak visszafizetni. Kiskocsog Orban meg elhitette veluk, hogy nem is kell. Ja. A magyar becsuletes fajta, felveszi a kolcsont, de vissza nem adja? Talan megis a taskakat atvizsgalo osztrakoknak volt igazuk? Megis lopni akarunk? Ne mar!

Dr.Bio74 2012.01.08. 19:40:13

@MacChicken:
Mi nem lopunk, minket kihasználtak, és mi szabadságharcosok vagyunk !

Vondenberg 2012.01.08. 19:45:50

@waszabi: KOSZONOM.

Etniez te meg ne okoskodj, ismerlek regrol, te CS-s szokeveny. :) (amugy tobbe-kevesbe egyet is ertek veled)

jag3 2012.01.08. 19:58:44

Egy-két megjegyzés:

1) nem tudod leirni azt, hogy egyszerűen és jobbára a tehetőseken segitett a végtörlesztés, igen kis számú kivétellel (az utolsó hétre időzitett közalkalmazotti végtörlesztés mutatja, hogy ez határozott kormányzati szándék volt). Nem érdemes a forró kását kerülgetned, senki sem fogja értékelni (a Fidesz sem, hiszen a legkisebb kritika is kiüti a biztositékot náluk)

2) Ami a bankadót illeti: ezt a Fidesz már visszaadta. Az eddigit a 25 ezer bedőlt lakáshitel megvásárlásával (ami egyébként goodwill leirássá "nemesülne" a bankok mérlegében). Ami meg ezután esedékes azt a kamatköltségbe beszállással fizeti majd vissza.

3) Ami a manyup államositását illeti, az teljesen semleges téma Kina és Oroszország szemszögéből, nem igazán értem miért érdekelné őket. Kinos az IMF-nek, mert ezzel ellentétes a politikája, de semmi esetre sem destabilizálja az euró-zónát.

Éppen ezért nem látom miért támogatná -a leirtak alapján- Kina, vagy Oroszország a magyar "szabadságharcot" különösen most, amikor Magyarország szépen beáll a sorba ("mindenről megegyezünk")

midnight coder 2012.01.08. 20:06:09

@MacChicken: Egyrészt, első körben a bankoknak kellett volna _nyomatékosan_ figyelmeztetni az ügyfelet hogy milyen buktatói lehetnek a dolognak. Mondjuk, normál körülmények között én mint bank eleve nem is adhatnék neked kölcsönt, ha valószínűnek látom hogy nem fogod tudni visszafizetni.

Aztán a mindenkori miniszterelnök illetve kormány is szólhatott volna a népnek hogy te, figyelj, a Pannon Puma döglött, és lesz itt még olyan infláció, hogy a fal adja a másikat.

És igen, a MNB elnöke is. Vagy a köztársasági elnök. Vagy az Orbán Viktor. Vagy bárki.

dr kíváncsivagyok 2012.01.08. 20:29:13

"Nem lennénk hát meglepve, ha az IMF hitel elmaradása, vagy az EU-ból való részleges kizárás esetén Kína vagy Oroszország anyagi segítséget nyújtana. Ha sikerül a példánkat ragadóssá tenni, akkor valószínűleg nagy sikerdíjat kapunk."

Hogy is hívják ezt ? ...valaki segítsen már...nem diverzálás ?

dr kíváncsivagyok 2012.01.08. 20:32:14

@jag3: Éppen ezért nem látom miért támogatná -a leirtak alapján- Kina, vagy Oroszország a magyar "szabadságharcot"

Hacsak azért nem,... aki segít az ellenfeleiket gyengíteni,...az nekik barát ?!

jag3 2012.01.08. 20:34:37

@midnight coder:

A hibák és felelősök keresésének sosincs vége. Mindenki sáros (a Fidesz is: a bankok egyoldalú szerződésmódositásáról szóló tv. 1996-os eredetű. Vagyis a Fidesznek négy éve volt rá, hogy módositsa. A devizahitelezés már elkezdődött 2000, azaz a forint kamattámogatásos lakáshitelek előtt).

Amit látni kell az az, hogy jó eséllyel a "magyar" bankok nem nyernek az ügyleten. Az ügyleten ui. az nyer, aki az eredeti svájci frank forrásokkal rendelkezett, Az, hogy az OTP-nek volt frank forrása, és ha igen, mennyi az egy nagy talány. A mi (döntően osztrák) bankjaink viszont lehet, hogy csak a közvetitő részét kapnák az üzletből. Ami annyit tesz, hogyha nekik kell fizetniük a veszteség rájuk eső részét, akkor könnyen veszteségesek lehetnek, ad absurdum csődbe mehetnek.

A "felelős" egyértelműen a pénzpiacok működési zavara. Aki nyer, azt maximum svájcban lehetne utolérni, csakhogy ebben az esetben Svájc kerülne Ausztria helyére a vesztesek között.

Amire most szükség van, az egy valóban innovativ pénzügyi kormányzás. A probléma azzal van, hogy éppen a saját mozgásterét korlátozta le a kormány azzal, hogy a politikai tőkéjét elfecsérelte mindenféle csörgőre, tükröcskékre.

Yeto 2012.01.08. 20:35:06

Székely és apja fát vágnak. Egyszer csak a székely belevágja az apja hátába a fejszét. Erre az apa:
- Ez most vicc?
- Nem!
- Akkor jó, mert viccnek durva lett volna...

Na ezt gondolom a posztról, meg amit a fizess kormányzás helyett csinál.

jag3 2012.01.08. 20:37:35

@kíváncsivagyok:

éppen arról irtam: Magyarország már nem segit senkinek sem senkit se gyengiteni. Amúgy még ha mi nem is dobjuk be a törülközőt, a lényeges országok, az unió többsége már bedobta.

Amennyiben a forint gyenge, akkor mi munkaerőnk olcsóbb, bevételeink kisebbek. Azaz: az idő nem nekünk dolgozik. Ezért fogja a mi kormányunk is bedobni a törülközőt előbb utóbb. Ebben az esetben pedig nem "segit" hanem példává válik. Elrettentő példává.

CyranodeBergerac 2012.01.08. 20:42:18

@El Curros: Aztán miért mindig csak a deviza alapú hiteleket felvevő egyszerű állampolgár a hülye? Jelenlegi nagyarcú vezetőink, akik szajkózzák, hogy az "eeemúútnyóócév" során bűnös módon nem világosították fel a zembereket a deviza alapú hitelezés veszélyeiről, alkalmasint polgármesterként deviza alapú hitelekkel adósították el saját városukat iszonyatos mértékben. Akkor hát ők is szegény áldozatok, akiknek csak most nyílt fel a szemük, ők fenyegethetik a bankokat azzal, hogy, ha nem engedik el a hitelük egy részét, akkor majd törvényt hoznak rá oszt jónapot?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.08. 20:48:29

"Orbánék két olyan eredeti, vakmerő húzást is véghez vittek, amelyek egyértelműen a nemzetközi cégek és külföldi kormányok kárára voltak"
No meg a belföldi cégek kárára is. Bankok veszteségesek és annyukájuk nem tőkésíti fel őket, akkor nem fognak tudni hitelt adni. Erre pedig pont a kis magyar cégeknek lenne leginkább szükségük!

"bevezették a végtörlesztést, amely az árfolyamnyereség egy részét elvette a bankoktól,"
És igazából csak a viszonylag gazdagokat segítette. Viszont a bevezetett 16%-os adó a minimálbéren egyértelműen a szegényeket szivató történet (ennek ellenére ezzel én egyet is tudok érteni. Csak a mértékével nem).

"másrészt államosították a nyugdíjpénztári megtakarításokat, beterelve ezt a jelentős összeget az államkasszába."
Megmutatva ezzel, hogy mennyire veszi komolyan kormányunk a magántulajdont. Most meg keresi a felelőst azért, hogy az emberek sorban állnak az osztrák és szlovák bankokban. Burgerlandban most 2 hétre lehet időpontot kapni!

Etniez 2012.01.08. 20:57:55

@Born to be wild: Melyik osztály? Csak azért, mert menekülsz a konkrét forrás megnevezés elől. Troll vagy-e?

mikka 2012.01.08. 21:08:30

" They that can give up essential liberty to purchase a little temporary safety, deserve neither liberty nor safety "

Benjamin Franklin

A mai magyar ellenzek semmi mast nem akar mint ideglenesen menedeket talalni csak azert mert keptelenek igazan magyarnak lenni.. A mi valasztott kormanyunk mellett idegenek ellen kiallni ertek es nem szegyen.. Hazafisag ha ugy tetszik..aztan ha nem ertesz egyet veluk akkor a kovetkezo szavazason masra adod a voksod..

" „A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni"

William Odon
NSA ( National Security Agency USA )

lanyi 2012.01.08. 21:15:23

Szomorú ami ebben az országban történik.
Szerintem Gyurcsány 2008-ban valóban töketlenkedett a válság kezelése kapcsán.Ez azonban nem menti semmiben Orbánt.
Ugyanis az ország helyzete minden szempontból romlott az uralkodása alatt.
Kérdezem a híveitől:
Mondjanak egy pozitívumot az eltelt lassan két év történéseiből.
Az ország hanyatlik,minden szempontból.
Nem mondom,hogy legyünk szervilisek, de ennek a harcnak most komolyan mi értelme?
Mein kampf...
Tudomásul kellene venni a geopolitikai helyzetet.Igen, bármennyire is fáj egyeseknek, kicsi szegény és jelentéktelen ország vagyunk.Felesleges arrogánsan viselkednünk a nagyhatalmakkal.
Miért erőből oldjuk meg a gondokat rosszul?
Orbán hadvezérként háborúzik mindenkivel, a bankokkal is.Megment 150-200.000 devizahitelest úgy hogy legalább 1.000.000 devizahitelest beáldoz a gyengülő forint oltárán.Tudom a kocsihitel nem számít, de akkor miért mondta egy Orbán nevű miniszterelnök, hogy "három szoba három gyerek, négy kerék".Vagy az már nem számít?
Nem az a baj, hogy bekebelezték a nyugdíjkasszát, hanem az hogy ezzel a jogbiztonság sérült és ráadásul a pénz is elfolyt a nagy semmire.
Egy válságban az éri, hogy aki br.200.000 ft alatt keres annak nőnek az adófizetési kötelezettségei, akik fölötte keresnek jóval azoknak a kormány 500 milliárdot hagy a zsebében aztán rohangál a költségvetési lukakat tömködni.
Az normális hogy szívatjuk a bankokat meg pocskondiázzuk aztán ugyanezen bankoknak akarunk államkötvényt eladni?
Sorolhatnám...

Ja akik agrárpznak, azoknak elmondom, hogy az AUDI csaknem a dupláját adja a gdp-hez mint az egész agrárium.
Persze szükség van a mezőgazdaságra elsősorban a vidéki munkahelyek szempontjából.

Arra tényleg kíváncsi lennék hogy valaki tud-e pozitívumot mondani az elmúlt két évből.

komplikato 2012.01.08. 21:16:50

@midnight coder: " Netán ez az egész nem egy pénzszivattyú amivel a szegényebb országokból szivattyúzzák át a pénzt a gazdagokba ?"
Ja, nyilván a szegényebb országokban van a sok pénz. Persze.
Erre meg a gazdasági "támadásokra" írta valaki, hogy egy közepesen erős nyugati cég bagóért megvehetné az egész országot, ezen pénz töredékéért bármikor bedöntheti, csak éppen az égvilágon semmi érdekük nem fűződik hozzá. Simán nem vagyunk fontosak.

komplikato 2012.01.08. 21:22:34

@midnight coder: "Egyrészt, első körben a bankoknak kellett volna _nyomatékosan_ figyelmeztetni az ügyfelet hogy milyen buktatói lehetnek a dolognak."

Az árfolyam kockázati melléklet/tájékoztató nevű része a hitelszerződésnek vajon mit tartalmazott? A gumibogyószörp receptjét?

komplikato 2012.01.08. 21:24:54

@MacChicken: "Ja, valszeg a sok idiota nem vett volna fel hitelt, ha Az MNB elnok kiall, es azt mondja, hogy NE! "
Ja, teljesen reális annak fényében, hogy az elmúlt évek után még mindig két pofára veszik fel a hitelt minden szir-szarra a lakosaink. Most magyarázza már el valaki, hogy nem hallották sehonnan miért gáz?!

komplikato 2012.01.08. 21:31:11

@Morpeusz: "2013.január elsejétől életbe lép az 19997-ben a magánnyugdíjpénztári törvénnyel egyidőben meghozott törvény,ahol is az ettől a dátumtól nyugdíjba vonulók az eddigi nyugdíjazási összegek jelentősen csökkentett értékét kapják majd.Ez 15 évvel ezelőtt meghozott törvény, ..."

Basszus ha ez igaz, akkor itt érdekes 2014-es választások lesznek. ha lesznek még. Eddig senki nem merte magára haragítani a nyugdíjas választókat, de akkor ezt miként oldják meg hirtelen? A nyugdíjasok választójogát elveszik? vagy odaadják családtagjaiknak vagy mi?

komplikato 2012.01.08. 21:42:01

@_Ne feledd: "..., bármelyik statisztikából egyértelmű lesz, hogy a 2002 utáni döntések miatt tart itt az államadósság szintje"
Szerintem meg az összes kormányzás folyamatában összefüggő dolog, ez az amiről vagy elfeledkeztek vagy letagadják a kormányok. Pont ezért is fújnak most az idióta bebetonozott (és nem kicsit kétséges) törvényekre, nem?
Lenne most vita az államadósságról, ah anno 1972 körültől nem kezdik el felvenni, hogy ebből fedezzenek szociális és népjóléti kiadásokat, infrastruktúra fejlesztést és a többi?
Biztosan nem számít bele például pont a lakáshitel támogatás kialakítása (vagy teszem azt a diákhitel) a 2002 utáni pénzügyi adatokba?

Valaki fentebb írta, hogy jól látható nagy ugrás volt az adósságban, ami ábrákat néztem azokon meg volt egy nyíl egyenes egyenletes emelkedés, amiben az a bizonyos tényleges túlköltekezés csak egy kiugró csúcs ... ami után visszatért a szép egyenes és szabályos emelkedéshez. Tény, hogy az akkori kormány tehet arról az adósság ugrásról, de az is tény, hogy a 22 év elszabott "ülünk a meleg szarban nyakig és nem változtatunk, mert megharagszik a választó reánk" hozásállása az ÖSSZES eddigi kormány bűne és ez nem független ettől a "hitelből fenntartott látszat ország" témától.

MacChicken (törölt) 2012.01.08. 21:45:32

@midnight coder: Minden devizahitel szerődésben benne van, hogy az árfolyamváltozások kockázatát az ügyfél (nem a bank, nem a többi adófizető az államon keresztül) vállalja. Vajon hányan olvasták végig a szerződésüket? Vagy ha nem értették azt - ami a nagy magyar átlag IQ-t ismerve nem is csoda -, vajon hányan fordultak jogtanácsoshoz az aláírás előtt? Szertak bele, csak jöjjön már a lovi, mert nekünk új cucc kell!
Nem is adhatott hitelt a bank, persze. Magyarországon legkevesebb minden második ember nincsen a teljes jövedelmére bejelentve. A bank érdeke a hitel kihelyezése, és tisztában voltak a magyar adófizetési hajlandósággal, ezért elfogadták a benyögött jövedelmet is, nem kértek róla igazolást. Persze ők is beszopták, mert úgy volt, hogy ha az adós bukik, akkor ott van fedezetnek az ingó vagy ingatlan vagyon. Nos az ingatlanok értéke leesett, az autók értékét meg jóval meghaladja már a tartozás összege.
Lássuk be, a bankok nem a pokolból való szeremények. Persze, mindenhol vannak harácsoló, tolvaj emberek - elég csak a 20 éve regnáló politikai elitre néznünk -, de nem mindenki az. A bankok érdeke is az, hogy hosszú távon jól éljenek az emberek által fizetett kamatokból, és folyamatosan biztosítsák a működésüket. Egy bank sem gondolta, hogy most majd ingatlanvagyont kezelő osztályokat kell felállítaiuk. nem is érdekük ezt tenni, nem erre, hanem a pénz kezelésére vannak berendezkedve. Nem Orbán a csodagyerek, aki kitalálta, hogy az adósok helyzetét rendezni kell, más országokban is erre törekszenek, de nem ilyen vagdalkozó módszerrel, mint ez a nyomorék. A bankok azon vannak mindenhol, hogy a pénzühöz jussanak, nem kell nekik több százezer lakás meg autó. Ezért hajlandóak segíteni és megoldást találni, de lássuk be, hogy amit nálunk tesznek velük, az lopás. Semmi több. És még talán azt is mondhatnánk, hogy OK, lezártunk egy időszakot, felejtsük el, de nem így lesz. A bankok buktáját ki kell majd fizetnie valakinek. És kik lesznek a kik kifizetik? Hát persze, az adófizetők, függetlenül attól, hogy volt-e devizahitelük. Az EU nem fogja ennyiben hagyni a dolgot. 1000 milliárddal leszünk mínuszban, ha a kormány vagdalkozásait meg kell fizetnünk. És benne van az alkotmányban, hogy különadókkal is behajthatják. Honnan fogják behajtani, ha már most is a tűrőképessége szélén van a piaci szféra? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom...

SzaszaG1 (törölt) 2012.01.08. 21:49:17

A kialakult helyzetért az egész dilettáns, csak a saját érdekeit figyelembe vévő politikai elit a felelős.
Az írás viszont egy kaki, senki nem zsidózik és cigányozik. Nem menő

MacChicken (törölt) 2012.01.08. 21:52:22

@Kompli: Remélem kivehető volt, hogy én is pont ugyanezt mondtam, csak szarkasztikus-ironikus módon. Ha a Jóisten lejött volna a templomba, és azt mondja az egyszerű parasztgyereknek, hogy NE VEGYÉL FEL HITELT, az akkor is felvette volna, mert nem a Jóisten jár Trabanttal, amikor járhatna Opellel is. A hitelkihelyezés most is megy, de már nem olyan eszetlen módon talán.
Lehet köpködni, hogy senki nem mondta, hogy ne vegyenek fel mértéktelen mennyiségű hitelt az emberek, de ha csak azt vesszük, hogy a kedves képviselőink közül hányan éltek a végtörlesztés lehetőségével, akkor ki mondta volna az átlagembernek? Igaz, hogy ők kilopják az államkasszából a törlesztésre valót ha kell, de mégsem állhattak ki azt mondani a bankfiókból kifele jövet, hogy mi felvehetjük, mert mi ellopjuk tőletek a rávalót, de ti ne vegyétek fel pont ugyanebből az okból kifolyólag (merte ellopjuk tőletek és nektek nem lesz rávaló). :)

jag3 2012.01.08. 21:53:20

@Kompli: az összes eddigi kormány bűne, az stimmel. Hozzá kell tenni azonban egy apróságot: itt a kötél/cérna/madzag vége. Szóval most már el _kell_ kezdeni kormányozni.

Most jön a csavar: mást ért ezalatt az egyszeri magyar és mást a politikus. A politikus azt érti alatta, be kell hajtani a pénzt. Az egyszeri magyar meg azt: emberibb élet kellene. És a politikus téved, mert emberibb élet hiányában elfogy a magyar.

dr kíváncsivagyok 2012.01.08. 21:53:21

Úgy kellett nekünk ez az alkotmány,..mint egy méretre szabott koton....

I_Isti 2012.01.08. 22:16:09

@kíváncsivagyok: Miért, tudod milyen szar az, amikor szorít? :)

Kerek négyszög 2012.01.08. 23:05:09

@midnight coder:
A manyup rendszer volt az utolsó esély, hogy milliók emberi életet élhessenek 20-30 év mulva mint nyugdíjasok. A számítások szerint a mai értéken számolva 40000 Ft ÁTLAGnyugdíjra lesz fedezet. Ez olyan brutális nagy krízishez fog vezetni, ami beláthatatlannak, kezelhetetlennek tűnik. Ezt még most az öngondoskodással kezelni lehetett volna, és az a teher ami most ezzel járt, az meg sem közelíti a majdani terheket, amit viszont szépen kezelni lehetett volna a manyup rendszerrel. De minek is ezen agyalni, ha az egész világon minden közgazdász (90%) óriási hibának vélte a rablást. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Viktátorék egyenesen meg akarták védeni a nyugdíjpénztárakat.

Minden ideológia ellenére ez egy sima rablás volt semmi más.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.01.08. 23:11:14

@fetyisob:
Csupán a bűntény beminősítése elég drasztikus büntetési tétel különbségeket hoz.
Pl. a BAZ megyei közgyűlés egyik alelnökének (narancs...) perében 24 vádlott van, mégsem bűnszervezetben történő elkövetés a minősítés.

Zuschlagnál (helyesen..) az volt így a büntitétel kb. duplázódott, pedig csórikám még 50 millát virított is,,,:-).
Ha garis az ügyész, esetleg a ügyhöz irányított bíró, akkor milliárdokért a végén 1-2 év böri lesz a retorzió, az is felfüggesztve...
Morálrombolás, állami szintre emelt, s maffiamódszerekkel szervezett hatalomgyakorlás reális veszélye áll fenn. Végtelenül cinikus emberek vaksötétbe vezető elképzelése valósulhat meg, ha a ma épülő szisztéma összeáll.
Na itt a gond, és nem kevés...

combo 2012.01.08. 23:33:23

"bevezették a végtörlesztést, amely az árfolyamnyereség egy részét elvette a bankoktól"

Árfolyamnyereség? Ha gyengül a forint, akkor a bank szemszögéből mindössze annyi történik, hogy az ügyfelek nehezebben fizetik a devizahitelt, azaz elkezdenek bedőlni a hitelek, tehát a bank is veszít a forintgyengüléssel.

Azt pedig érdeklődve olvasom, hogy a bankok tulajdonképpen nem is vontak be devizát a devizahitelhez. Érdekelne, hogy honnan tudtak ilyen olcsón forintforráshoz jutni? Mert pl. az alapkamat elég magas volt.

béla a görög (törölt) 2012.01.09. 00:08:37

Hááát én ebben nem hiszek.
Mint tudjuk a mai világban egy dolog számít, hogy pörögjön a gazdaság. Minden más másodlagos. (ez nem csak az amcsikra, ránk is igaz). mit csinált Orbán? az ország lakosságának 70-80%-ába belerúgott.
Nézd már meg mit csinálnak az emberek:
1) mentik a pénzüket külföldre
2) valutáznak
Na most ezek az emberek szerinted ellenségek?
Nem ezek az emberek választópolgárok,racionálisan cselekszenek - és van közöttük fidesz/mszp/stb szimpatizáns.

És hogy durvábbat mondjak rohadjon meg az a politikust aki a) külső támogatással akar gazdasági harcot vivni a saját állampolgárai ellen (az általad felvázolt orosz/kínai pénz) b) külső támogatással akar következő választást nyerni ismét csak a saját állampolgárai ellen.
Erről ez a véleményem. Szerintem nem volt ebbe semmi tudatosság csak arrogancia.
Aztán a slepről már jobb nem is beszélni...

Szóval nem tudom mi kell Orbán bukásához de ha az állampolgárok mentik ami menthető esetleg felvetem, hogy ez el lett kurva. nem kicsit - nagyon, nagyon. Ehhez képest az öszödi beszéd az piha, semmi.
És akkor a többi marhaságról nem beszélek.

Ha a világpolitikából lenézel egy pillanatra az utca emberének szintjére látod hogy már ítéletet mondtak. Már ennyire lent is. Ezek után mit vársz fentebb?

hallari 2012.01.09. 00:17:02

"Orbánék néhány hete még arra gondolhattak, hogy szokatlan módszereik legújabbika a Magyar Nemzeti Bank megtakarításának felhasználása lesz. Ezt mostanra elvetették, helyette inkább az EU és az IMF pénzét kérnék, hogy megállítsák a forint elértéktelenítését. "

Ebben én nem vagyok biztos. Szerintem Orbánnak esze ágában sincs megegyezni az IMF-fel, csak azért hangoztatják ezt, hogy a forint árfolyamát szinten tartsák. Amilyen öntörvényű, konok ember, sose fogja feladni az MNB 36 milliárdját, meg az irracionális döntéseit (jegybanktörvény, különadók stb.). Ez számára már önigazolás, ezekkel támasztja alá, hogy jól tette, hogy külön utat választott, most majd jól bebizonyítja, hogy mindenki hülye, nála viszont ott a Szent Grál, akkor is, ha egy egész országot dönt be. Nem véletlenül ápolták Graz-ban, sajnos pszichiátriai eset, masszív fixa ideákkal.

hallari 2012.01.09. 00:23:28

@mikka: "de a lenyeg ujra, a kormany nem vett el az emberektol penzt, szoval ne irjunk ilyet le mert egyszeruen nem igaz. "

Te se vagy fideszbérenc... Nekem 2.6 millió forintom bánta a manyup-lenyúlást. Kaptam 150 ezret. Köszi fidesz! :(

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2012.01.09. 01:07:48

@KopaszMercis: @@Born to be wild: hallari: @béla a görög: @combo: @légycsapó: @I_Isti: @MacChicken: @Mpatikus Eszetlenellenes: @mikka: @Truth-Love: @Pángalaktikus-gégepukkasztó: @☉ ☾: @ijontichy: @akira2:

AMIT A LEGTÖBB KOMMENTELŐ MŰVEL ITT, NA AZ AZ Ö N Á M Í T Á S FELSŐFOKON.

CSAK A K A R J Á T O K HINNI, HOGY A MOSTANI ESEMÉNYEKNEK KÖZE VAN AZ ÁLLAMCSŐDHÖZ VAGY AKÁR VIKTOR BUKÁSÁHOZ, TI KERTI FINGÓTÖRPÉK. MÉG A FELCSÚTI FOCISTADION KAPUJÁNAK KILINCSÉIG SE ÉRTEK FEL, ANNYIRA TÖRPÉK VAGYTOK SUTTYÓFEJEK.

CSAK A K A R J Á T O K HINNI, HOGY A MOSTANI ESEMÉNYEKNEK KÖZE VAN AZ ÁLLAMCSŐDHÖZ VAGY AKÁR VIKTOR BUKÁSÁHOZ. A VALÓSÁG AZ, HOGY AZ MNB TÖMVE VAN EURÓTARTALÉKKAL, ÉS AMINT A TRANZIENS (NEM ISMERITEK A SZÓT, MI, TI SUTTYÓK?!) TEHÁT AZ GYORS LEFOLYÁSÚ JELENSÉGEK LEMENNEK, UTÁNA AZ ELŐNYÖS TÁRSASÁGI ADÓRENDSZER (AMI ALKOTMÁNYBAN IS GARANTÁLT) ÉS SOK MÁS DOLOG MIATT IGENIS FELLENDÜLÉS LESZ. A GYORS LEFOLYÁSÚ ÁTMENETI JELENSÉG NYILVÁN AZ IDEIGLENES BIZALOMVESZTÉS A HIRTELEN GYORS DÖNTÉSEK MIATT, DE AMINT AZ IGAZI BEFEKTETŐK LÁTJÁK HOGY VAN ITT PÉNZ ÉS MÁR NINCS TÖBB SZÍVATÁS, UTÁNA MINDEN BEINDUL.

ITT VAN A PORTFOLIO.HU AMI AZ INDEX TÁRSOLDALA ÉS NEM VÁDOLHATOD HOGY NARACSSZINŰ, NA ITT EGY CIKK TŐLE A NAPOKBÓL:
www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/kulfoldi_alapok/magyarorszagon_jart_a_neves_kotvenyguru.161037.html

IDÉZEM NEKTEK BALFÁCÁNOKNAK:
"VÉLEMÉNYÜK SZERINT A KÖVETKEZŐ NAPOK KRITIKUSAK LESZNEK, AZONBAN SZERINTÜK KÖZEL A FORDULAT. AZÉRT IS KELTETTE FEL AZ ORSZÁG A FIGYELMÜKET, MERT MINDENKI A LEGROSSZABBAT MONDJA RÓLUNK, ÉS SZERETNEK OLYAN HELYZETBEN BEVÁSÁROLNI, HA A KÖRÜLMÉNYEK IGAZÁN ROSSZAK, HISZEN EKKOR BENNE VAN A LEVEGŐBEN A FORDULAT. A BLOOMBERG RIPORTERE AZ INTERJÚ VÉGÉN RÁKÉRDEZETT, HOGY AZON FELÜL, HOGY A POTENCIÁLIS TERMÉKEK KÖZÖTT A LEGKEVÉSBÉ ROSSZAT KELL MEGVÁSÁROLNI, TUD-E MÉG MONDANI ÉRDEKES LEHETŐSÉGET, AMIT A PIACON LÁT. BILL GROSS MEGLEPETÉSRE ÉPP MAGYARORSZÁGOT EMELTE KI, MINT ELMONDTA, TEGNAP A BEFEKTETÉSI BIZOTTSÁGI ÜLÉSEN MOHAMED EL-ERIANNAL IS BESZÉLTEK A MAGYAR KÖTVÉNYEKRŐL ÉS A HAZAI HELYZETRŐL. [...] BILL GROSS VÉLEMÉNYE AZÉRT IS FONTOS, MERT A VILÁGON MINDENHOL KÖVETIK AZ Ő TANÁCSAIT"

NA MIT GONDOLTOK OKOSTOJÁSOK, HA CSŐD LENNE VÁRHATÓ, AKKOR JÁTSZANÁNAK MOST A HATALMAS KOCKÁZATÚ MAGYAR PAPÍROKRA? HOGY JÓL ELVESSZENEK EGY CSOMÓ PÉNZT.

NA ERRE VARJATOK GOMBOT TI AKIK OSTORRAL KAPCSOLJÁTOK BE A TÉVÉT.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.01.09. 01:51:36

@mikka: "de a kormany egyetlen embertol sem vett el egyetlen hozam forintot sem"

Ugye ezt nem gondolod komolyan???

A kormány valóban nem a hozamot vette el (ezt megtette a piac), hanem magát a megtakarítást einstandolta vissza az államhoz, onnan meg adósságtörlesztésre ment a pénz egy része.

Igazat adok azoknak, akik szerint a manyup nem tökéletes rendszer, de az EGYETLEN válasz volt a mindenkori magyar kormányok részéről a rossz magyar korfára, a jövő nyugdíjasai előtt álló egzisztenciális csúszás viszonylagos kezelésére.

A pénzt lenyúlta a Fidesz, de helyette semmi olyat nem tett, ami engem megnyugtatna - így nekem kellett sorba állnom, hogy megvédjem a nyugdíjamat az államtól.

De hogy visszatérjek az eredeti mondatodra: de bizony elvett, tőlem nem is keveset!

2010 novembre óta ugyanis a pénz nem a számlámra megy, hanem az állami pillérbe, így a kieső befizetések után járó hozam - mivel a pénz nincs a manyup számlámon- nem is tud realizálódni, azaz 14 hónap befizetéseinek hozamát vesztettem el. Ez a pénz most meglenne, ha az állam nem térítette volna el a manyup számlákra kerülő pénzt.

És milyen érdekes, most, hogy újra vissza lehet lépni az állami pillérbe, erről a kiesett hozamról senki nem beszél, ugye?

Azt pedig ne is firtassuk, hogy a kormány ezen kívül még mit vett el az emberektől, mert elég hosszú lenne a lista.

@AdamKos:

Ne is törődj vele, hogy nem értik, vagy, hogy csak egy részét értik.
Az emberek minimum 98%-a sosem fog teljesen megérteni, pedig a hiba ne a te készülékedben van.
A kifinomultság pedig erény, ne törődj s fanyalgókkal. A helyedben azt viszont kikértem volna magamnak, hogy tartalmilag, PC szempontjából és a stílust tekintve Szíjjártó Petikéhez hasonlítanak .

Részemről a hozzászólásod: +1.

@hallari:
"Ebben én nem vagyok biztos. Szerintem Orbánnak esze ágában sincs megegyezni az IMF-fel, csak azért hangoztatják ezt, hogy a forint árfolyamát szinten tartsák. "

Teljesen igazat adok, magam sem hiszem, hogy Orbán meghátrálna, nem az ő stílusa. Másrészt (és ez a fontosabb) nem része a tervnek, szerintem, vagy inkább erre az esetre is megvan a forgatókönyv.
A Fidesz nagyon amatőr módon kormányoz, de mégsem véletlenül hangoztatták évekig, hogy fel vannak készülve a kormányzásra. Nos, láthatóan fel vannak készülve, de nem úgy, amit egy átlagember ért felkészülésen.

Érdekes egy szitu, mert elvileg OV már egy bukott politikus, de ez még a közvéleménykutatásokban nem látszik, és ha jól jön ki az IMF-buliból (erre asszem kicsi az esély) még az is lehet, hogy a következő választásokon győzni fog.

Mindez persze elsősorban nem Orbán politikusi nagyságának, hanem a még bénább ellenzéknek és a választók rossz emlékezetének, egy jó részük butaságának tudható be.

******

ON:
A cikk stílusa jó, de szerintem tele van féligazságokkal, csúsztatásokkal és téves következtetésekkel. Mintha a szerző nem tudná eldönteni, mi is a véleménye, és miért az, ami.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.01.09. 03:31:15

@Viktor_Viccnélkül:

Minden párbeszéd akkor válik viccessé, amikor megjelenik az elmebeteg.

"NA MIT GONDOLTOK OKOSTOJÁSOK, HA CSŐD LENNE VÁRHATÓ, AKKOR JÁTSZANÁNAK MOST A HATALMAS KOCKÁZATÚ MAGYAR PAPÍROKRA? HOGY JÓL ELVESSZENEK EGY CSOMÓ PÉNZT.

NA ERRE VARJATOK GOMBOT TI AKIK OSTORRAL KAPCSOLJÁTOK BE A TÉVÉT."

Miért ne? Minden piaci szereplő szokott kockáztatni valamilyen szinten. A kötvénygurunak biztos szimpatikus az a 11% kamat, ami a magyar állampapírok mellé jár.

Csak győzzük kifizetni.

A következő komment előtt légyszi gyere le az anfetaminokról.

midnight coder 2012.01.09. 07:22:48

@légycsapó: Mivel a dolog hitelből ment (és jórészt állampapírra lett elköltve), lényegében ugyanannyi plusz terhet jelentett a dolog állam bácsinak, mint amennyit "megspórol" állam bácsi azáltal, hogy kevesebb nyugdíjat kell neki fizetni. Valójában persze többet, mivel a manyup sem dolgozott ingyen, és a virtuális államadósságot (állam bácsi kölcsönadott saját magának) is a rosszabb besorolásból adódó magasabb hitelkamatokban.

Kb. arról van szó, hogy te felveszel egy rakás hitelt, azt ideadod nekem hogy 20 év múlva fizessek belőle neked nyögdíjat, aztán én kölcsönadom neked ugyanezt a pénzt kamatra. A kamatok - az én hasznom lesz a te eljövendő nyugdíjad. Ugye mekkora üzlet ? Csak nem neked...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.01.09. 08:34:39

@Viktor_Viccnélkül: ÍRJÁ NAGYBETŰVEL ATTÓL OKOSNAK NÉZEL KI MEG BIZTOS JOBBAN IGAZAD IS LESZ!!!

kirsten 2012.01.09. 08:36:56

Ilyen hülye írást is régen olvastam. Jó seggnyalást !

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.01.09. 08:38:14

@midnight coder: szerinted mégis mi más módja van annak, hogy öngodoskodáson alapuló nyugdíjrendszerre álljon át egy társadalom, mint ami itt volt felszámolásig? Időlegesen veszteséget jelent. Vagy az államkasszának (aki a kieső nyugdíjbefizetésket pótolja, mint jelen esetben) vagy a polgároknak, hogyha az mnyp tagdíjat a folyó nyugdíjakra szánt összegen FELÜL szedték volna be. Ez pont nekünk lett volna kurva jó üzlet úgy 10-20 év múlva, vagy továbblépkedve a teljes öngondoskodó nyp rendszer elérésekor mondjuk 60 év múlva. De nem lehetett kivárni, el kellett tüzelni a parkettát, mert ennyit tud a legfrissebb kormányunk.

Truth-Love 2012.01.09. 08:54:34

@Viktor_Viccnélkül:

Kedves Viktor tényleg vicc nélkül!

Ha már hivatkozol valamire, akkor nem árt elolvasni és értelmezni is a szöveget!

"Azért is keltette fel az ország a figyelmüket, mert mindenki a legrosszabbat mondja rólunk, és szeretnek olyan helyzetben bevásárolni, ha a körülmények igazán rosszak, hiszen ekkor benne van a levegőben a fordulat."

Természetesen így van! Ha tényleg a gödör alján vagyunk és nem lehet lejjebb menni, akkor utána már csak felfelé van út (gyengébbek kedvéért ekkor nyernek az ügyön megj. truth-love). De sajna ez nem így van! Ha pl. nem lesz IMF-EU megállapodás, akkor lesz lejjebb! A mostani kormány bármikor elő tud rántani egy ásót a köpönyege alól és még tovább mélyíteni a gödröt. Ez nem jó, hogy így van, de ez a valóság.

Truth-Love 2012.01.09. 08:59:12

@Truth-Love: A zárójeles részt az idézet utánra szántam.

Etniez 2012.01.09. 09:41:11

@Vondenberg: :)) Elraktam ezt a nicket, remélem minden oké veled!

Kotkodus 2012.01.09. 09:57:54

érdekes cikk! hetek óta azon gondolkodom, hogy mi ad ennyi önbizalmat viktorkának...

én még az usára is gondoltam: változtatásra provokálják viktorkát, tudván, hogy ő nem szereti, ha lökdösik és érzelmi döntésekre hajlamos olyankor, amikor ésszerű döntések szükségesek (és, mint azt mindenki tudja széles e világon, viktorka egyedül dönt magyarország kérdéseiben).

nyílvánvaló, hogy hazánknak (mértéből és gazdasági erejéből adódóan) erős szövetségesekre szorul. hosszú-távon nem tartom jó stratégiának a meglévő "partneri" viszonyt egy "csatlós" viszonyra váltani. mondhat bárki bármit az eu-ról, még mindig e fórumon belül van a legtöbb beleszólásunk saját jövőnkbe. az usa, kína vagy oroszország csak felhasználna minket céljaira, majd utána teljesen ki lennénk szolgáltatva jóhiszemüségüknek (amiről tudjuk, hogy nem létezik...). "better the devil you know than the devil you don't"...

szerintem!

ja... és nem nagyot álmodni kell merni, hanem merni kell elismerni, hogy kicsik vagyunk... az sokkal nehezebb... magyarországon...

hallari 2012.01.09. 12:22:25

@Kotkodus: "ja... és nem nagyot álmodni kell merni, hanem merni kell elismerni, hogy kicsik vagyunk... az sokkal nehezebb... magyarországon... "

Ez az elmúlt másfél év egyik legfontosabb tanulsága. Lényegében az egész jobboldal (különösen a széljobb) ennek a tagadására építi az eszmerendszerét.

Kotkodus 2012.01.09. 14:05:40

@hallari: sajnos megdöbbentő, hogy még mindig a XV. századi magyarország politikai erejéhez hasonlítjuk a mait.
tény, hogy akkor regionális nagyhatalomnak számítottunk, de hát akkoriban még volt értékes nyersanyagunk (arany)...

ezen felül vicces, hogy az emberek mennyire kötődnek egy olyan realitáshoz, amelyben őseink jelentős részét gyakorlatilag rabszolgaságban tartották a nemesek, akik a vagyonuk maximalizálása végett csak azzal törödtek, hogy minél gazdagabb családdal kössék össze saját családfájukat (és sokan a ma ünnepelt vezetőink közül még magyarul sem tudtak).

hozzátehetném, hogy egy átlag magyar munkavállaló szempontjából mennyire irreleváns, hogy milyen nemzetiségű munkaadótól kapja a bérét, mert a magyar tőkés nem különbözik a külfölditől a tekintetben, hogy ő is külföldre menekíti a pénzét... és talán kevesebbet fizet amíg többet "ügyeskedik", aminek a végén az állam és a munkavállaló járnak rosszabul...

végül, azok akik oly sokat szídják a külföldi befektetéseket magyarországon, azok soha nem említik meg a magyar befektetéseket külföldön... akkor most vonjuk ki a mol, otp, vegyépszer, trigránit, stb. külföldi befektetéseit?

és oly sokan hangoztatják e jelszavakat anélkül, hogy végiggondolnák... az éremnek mindig van egy másik oldala is...

hallari 2012.01.09. 14:44:33

@Kotkodus: így van. Ráadásul

"ezen felül vicces, hogy az emberek mennyire kötődnek egy olyan realitáshoz, amelyben őseink jelentős részét gyakorlatilag rabszolgaságban tartották a nemesek, akik a vagyonuk maximalizálása végett csak azzal törödtek, hogy minél gazdagabb családdal kössék össze saját családfájukat "

ebben ha kicseréljük a "nemes" szót a "politikus és vállalkozói köre" összetételre, akkor valszeg le is írtuk az elmúlt 20 év társadalmi történéseit... :(
süti beállítások módosítása